Bánhidi: Ha az előzményeket nem nézzük, valóban helyes ítélet volt Shaoang kizárása, ám…

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 10:23
null
Kései kizárása miatt Liu Shaoang lemaradt a vegyes váltó elődöntőjéről (Fotó: Getty Images)
Forgott az oktatófilm Salt Lake Cityben is: a világkupa-sorozat második állomásán Liu Shaolin Sándor aranyérmet szerzett 1000 méteren, és döntőbe jutott a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Krueger Cole összetételű férfi-, valamint a Jászapáti Petra, Bácskai Sándor Luca, Burján Csaba, Krueger Cole összeállítású vegyes váltó is.

 

Ismét megmutatták a magyar short trackesek a világnak, milyen nagyszerű korcsolyázók – és ezt nem csak Liu Shaolin Sándor ezer méteren megszerzett aranyérme mondatja velünk.

Kétségtelen tény, hogy a magyar klasszis remeklése kiemelkedik mind közül, ám öccse, Liu Shaoang sem szégyenkezhet, hiszen a fináléban zárták ki, pedig a harmadik helyen ért célba...

A megtett keresztlépés valóban szabálytalan volt, más kérdés, hogy előtte a dél-koreai Pak Dzsi Von ráncigálta meg a fiatalabbik Liut, így valójában az állva maradásért küzdve tett szabálytalan lépést.

„Ha az előzményeket nem nézzük, valóban helyes ítélet volt Shaoang kizárása, ám az én meglátásom szerint a keresztlépés csak a dél-koreai fiú rángatására volt reakció – mondta el Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere. – Szerencsére Shaoang nem búslakodott, hiszen várt még rá két váltó, amiből végül csak egy lett... Már ott állt az eredményhirdetésre várva, amikor kizárták, a rendezők pedig az éremátadáshoz képest túl hamar indították el a vegyes váltó első elődöntős futamát, benne a mieinkkel, így Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca mellett végül Burján Csaba és Krueger Cole lépett jégre. Elméletileg nem ez a legerősebb összeállításunk, ám a versenyzőink remekül futottak, így is kiharcolták a döntőbe jutást!”

Akárcsak a nap legvégén a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Krueger Cole összetételű férfiváltó, amely világcsúcstartóként és az előző vk-viadal győzteseként érkezett Salt Lake Citybe, és ellenállhatatlanul robog előre itt is: a szombati elődöntőben ezúttal is történt sok fura eset, a mieinket a kanadai Charles Hamelin majdhogynem kiütötte a jégről egy váltás során – hasonlót az elmúlt években már többször láthattunk, végre a bírók is észrevették a nyilvánvaló szabálytalanságot... A mieink viszont nem a kanadaiak kizárása miatt jutottak be a döntőbe, hanem mert egyfelől nagyszerűen reagálták le a váltásnál történt billenést, másfelől remekül futottak ismét, így aztán futamgyőztesként jutottak be a vasárnapi döntőbe!

A Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Sziliczei-Német Rebeka, Knoch Marta összeállítású női váltó a B-döntőben folytathatja, az ebben a szezonban összeálló csapat a pénteki negyeddöntőben futott 4:10.871-es idejét szombaton az elődöntőben 4:09.180-ra javította, ez pedig kifejezetten biztató a jövőt illetően.

Ahogyan az is, hogy a Liu testvérek mellett mások is villogtak Salt Lake Cityben.

„Sziliczei-Német Rebeka a reményfutamokból küzdötte vissza magát a világkupa mezőnyébe ezerötszáz méteren, és így futott B-döntőt, ez nagyszerű teljesítmény. Varnyú Alex nagyot lépett előre, hatalmas egyéni csúcsot futott ezer méteren, pedig számára ismeretlen emberek és tempó közepette kellett ezt megtennie. Burján Csaba is megvillantotta tudását, az ezerötszázas elődöntőben néhány centiméter hiányzott a sikeres előzéséhez, és akkor ott van a fináléban, a B-döntőben pedig kiválóan teljesített” összegzett Bánhidi Ákos.

Burján Csaba ezerötszázon a kilencedik, Varnyú Alex ezer méteren a nyolcadik, Sziliczei-Német Rebeka 1500-on a 13. helyen végzett.

VILÁGKUPA-SOROZAT, 2. ÁLLOMÁS, SALT LAKE CITY
Férfiak. 1000 méter (1):
1. Liu Shaolin Sándor 1:24.571, 2. Zsen Ce-vej (kínai) 1:24.612, 3. Pak Dzsi Von (dél-koreai) 1:24.705 – Liu Shaoangot kizárták, ...8. Varnyú Alex. 1500 méter: 1. Sjinkie Knegt (holland) 2:13.113, 2. Li Dzsun Szeo (dél-koreai) 2:13.214, 3. Dubois (kanadai) 2:13.424, ... 9. Burján Csaba, ...27. Crueger Cole. Nők. 1000 méter (1): 1. Suzanne Schulting (holland) 1:28.436, 2. Proszvirnova (orosz) 1:28.509, 3. Fan Ko-hszin (kínai) 1:28.769, ...20. Jászapáti Petra, ...22. Bácskai Sára Luca, ...35. Knoch Marta. 1500 méter: 1. Csoj Min Dzseong (dél-koreai) 2:20.859, 2. Kim Dzsi Jo (dél-koreai) 2.21.112, 3. Li Hszüan (kínai) 2:21.277, ...13. Sziliczei-Német Rebeka, ...25. Somogyi Barbara

A világkupa-sorozatban minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, Salt Lake Cityben ez az 1000 méter.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik