Rp. gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a vegyes váltónk a pekingi vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.10.21. 12:53
null
Liu Shaolin Sándor 500 és 1500 méteren is folytathatja (Fotó: Árvai Károly)
A kvalifikációs világkupa-sorozat első állomásán, a pekingi játékok helyszínén Jászapáti Petra, Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry 500 és 1500 méteren is „életben maradt”. A magyar vegyes váltó futamgyőzelemmel jutott a vasárnapi elődöntőbe.

Ha nem lett volna az egyéni küzdelmek utolsó futamában az a kizárás, úgy összegezhettünk volna, hogy remekül kezdtek a mieink a kvalifikációs világkupa-sorozat első állomásán, a pekingi olimpia helyszínén. Ezért azt írjuk, hogy jól, hiszen volt egy büntetés, s azt az 500-as előfutamok legvégén Liu Shaoang kapta, így a fiatalabbik testvér esetében „csak” azt rögzíthetjük, hogy magabiztosan jutott 1500-on az elődöntőbe.

Bátyja, Shaolin, valamint Krueger John-Henry szintén megtette ezt a leghosszabb távon, s ők ketten ötszázon is sikerrel vették mindkét kanyart, így szombaton ebben a számban a negyeddöntőben folytathatják.

Ilyen duplát mondhat a magáénak Jászapáti Petra is, míg Kónya Zsófia ötszázon folytathatja szombaton.

A világkupaversenyen még nagyobb jelentőséget kapnak idén a helyosztó futamok, hiszen a kvalifikáció során nemcsak az érmes helyezések a fontosak, hanem a rangsor is (a kvótszerzés mikéntjéről a keretes írásunkban olvashatnak).

A csütörtöki program zárásaként a vegyes váltók negyeddöntői következtek – a szám egyik fontos jellegzetességére Bánhidi Ákos, a magyar short track válogatott edzője és menedzsere hívta fel a figyelmünket néhány nappal ezelőtt:

„Ez egy nagyon embert próbáló versenyszám, kulcsfontosságú, hogy a férfi-női váltásnál legyen egy olyan női korcsolyázó, aki képes lábon maradni, ráadásul éppen egy kanyart „kikorcsolyázni” anélkül, hogy elrepülne.”

Az elmondottak tökéletes bemutatóját láttuk csütörtökön a pekingi jégen – a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca összetételben futó magyar csapattól, hiszen az említett szituációban Liu Shaolin lökte meg Jászapáti Petrát úgy, hogy ezzel a mieink a harmadik helyről az élre álltak, s már nem is engedték ki a kezükből a továbbjutást.

Mindez azt jelenti, hogy a mieink ott lesznek a vasárnapi elődöntőben.

A nap krónikájához tartozik, hogy a vegyes váltó első negyeddöntős futamában a dél-koreaiak 2:38.451-es világrekordot repesztettek – a teljes kép egyébként úgy fest, hogy a mieink még ennél is jobb időt mentek volna a második futamban, ha Liu Shaolint az utolsó métereken nem akadályozza a két lemaradó kvartett, a fehéroroszok és az ukránok befejező embere…

Aztán a harmadik futamban a hollandok még ennél is gyorsabbnak bizonyultak, úgyhogy a világcsúcs 2:38.094-re módosult – néhány percre csupán, hiszen jöttek a negyedik futamban a kínaiak, s a világrekord tovább javult (2:37.747).

HOGYAN LEHET KVÓTÁT SZEREZNI?

A négy állomásból álló vk-sorozat pekingi és nagojai fordulójában Liu Shaolin Sándor (FTC), Liu Shaoang (FTC) és Krueger John-Henry (FTC) mellett Jászapáti Péter (SZKE), Nógrádi Bence (FTC) és Tiborcz Dániel (MTK), valamint Jászapáti Petra (SZKE), Kónya Zsófia (SZKE), Sziliczei-Német Rebeka (FTC), Bácskai Sára Luca (MTK), Somogyi Barbara (JSE) és Somodi Maja (SZKE) képviseli a magyar színeket.

A pekingi vk-viadalra október 21. és 24., a nagojaira október 28. és 31. között kerül sor, ezt a két versenyt követik az európai fordulók: november 18. és 21. között a debreceni Főnix Arénában lépnek jégre a világ legjobb rövid pályás gyorskorcsolyázói, majd a vk-sorozat november 25. és 28. között Dordrechtben zárul.

A négy versenyből a legjobb három eredmény számít be a végső rangsorba: 500 és 1000 méteren 32-32, 1500-on 36-36 short trackes indulhat a téli ötkarikás játékokon – távonként egy országból legfeljebb három korcsolyázó (a sportolók a kvótát az országnak szerzik).

A váltóversenyeket nyolc-nyolc csapat részvételével rendezik februárban Pekingben.

A 2022-es téli játékok programján már szerepel a vegyes váltó is, az a szám, amelyet eddig csak a világkupaversenyeken illesztettek a programba, s amelyben az elmúlt években – többek között – két vk-elsőséget is magáénak tudhatnak a mieink: ebben a versenyszámban két női és két férfiversenyző fut együtt összesen 2000 métert – Pekingben a vk-sorozat során kialakult rangsor alapján a legjobb 12 váltó léphet jégre, ha és amennyiben mind a nőknél, mind a férfiaknál az adott ország rendelkezik két-két egyéni kvótával.

Az olimpiára országonként legfeljebb öt férfi és öt női short trackes utazhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik