Rp. gyorskorcsolya: bronzérmes a férfi- és vegyes váltó a nagojai vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.10.31. 10:09
null
Jászapáti Petra és a vegyes váltó többi tagja szinte zsebében érezheti az olimpiai kvótát (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Két bronzérem a nagojai rövid pályás gyorskorcsolya vk-viadal utolsó napján: a férfiváltónk és a vegyes váltónk is a harmadik helyen ért célba.

 

A kifejezetten rossz minőségű jég alapvetően meghatározta a nagojai világkupa-viadalt (sok volt a kicsúszás, a versenyzők nehezebben szánták rá magukat az előzésre), ennek ellenére nem maradt érem nélkül a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott a vk-sorozat második állomásán sem.

A vegyes váltónk a Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Krueger John-Henry, Liu Shaoang összetételben futott az elődöntőben – éspedig remekül, így aztán jöhetett a mieink számára a döntő, egy változtatással: Bácskait Kónya Zsófia váltotta a jégen.

Aki a második futása során már az élen korcsolyázhatott több, remek magyar megoldásnak köszönhetően, ám még a váltás előtt előbb az orosz, majd a kínai lány is megelőzte, s a harmadik helyről Krueger John-Henry, majd Liu Shaoang sem találta meg az utat az előretörésre.

A bronzérem egyszersmind azt is jelenti, hogy a magyar vegyes váltó a negyedik helyre lépett előre az összetett vk-rangsorban, s mivel a pekingi olimpián 12 csapat léphet jégre, ezt a kvótát tulajdonképpen már zsebben érezhetik a mieink (itt az ötkarikás indulás feltétele az is, hogy az adott ország a nőknél és a férfiaknál is rendelkezzen két egyéni kvótával is.)

A férfiváltó kapcsán edzőink az elődöntős kvartettet küldték jégre a fináléban is, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Krueger John-Henry és Nógrádi Bencehatalmasat küzdött az éremért – sikerrel: a nagojai bronzzal a mieink az összetett vk-rangsor élére ugrottak (ne feledjük: egy héttel ezelőtt, a pekingi vk-viadalon a mieink ezüstöt szereztek), így az olimpiai kvóta szempontjából innentől túl sok izgulni valónk már nincsen.

Egyéniben ezer méteren Liu Shaolin Sándor menetelt a mieink közül a legtovább, egészen a döntőig – a fináléban két körrel a vége előtt jól előkészítette az előzést, elment az élen haladó kínai Zsen Ce-vej mellett a kanyarban, ám aztán kicsúszott, így az ötödik helyen végzett.

Mindenféle elfogultság nélkül: egy jó minőségű jégen ilyen nem történt volna meg az idősebbik fivérrel.

A világkupa-sorozat november 18-án Debrecenben folytatódik.

VILÁGKUPA-SOROZAT
2. ÁLLOMÁS, NAGOJA

FÉRFIAK
1000 méter
1. Zsen Ce-vej (kínai) 1:26.297, ...5. Liu Shaolin Sándor 1:53.479, ...14. Liu Shaoang, ...20. Krueger John-Henry
Váltó (5000 m)
1. Kanada 6:52.272, ...3. Magyarország (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence – Jászapáti Péter) 6:52.386

NŐK
1000 méter
1. Kristen Santos (amerikai) 1:30.013, ...20. Kónya Zsófia, 21. Jászapáti Petra, ...32. Sziliczei-Német Rebeka
Váltó (3000 m)
1. Hollandia 4:10.848, ...8. Magyarország

Vegyes váltó (2000 m)
1. Oroszország 2:43.202, ...3. Magyarország (Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Krueger John-Henry, Liu Shaoang – Bácskai Sára Luca, Nógrádi Bence) 2:43.568

VK-RANGSOR (két állomás után)
Férfiak
1000 méter
1. Dion Pascal (kanadai) 12800 pont, ...6. Liu Shaolin Sándor 6193, 10. Krueger John-Henry 3421, ...22. Liu Shaoang 775
Váltó (5000 m)
1. Magyarország 14400

Nők
1000 méter
1. Suzanne Schulting (holland) 18000, ...23. Jászapáti Petra 340, ...28. Kónya Zsófia 147, ...44. Sziliczei-Német Rebeka 13, ...51. Bácskai Sára Luca 6
Váltó (3000 m)
1. Hollandia 18000, ...9. Magyarország 3439.

Vegyes váltó (2000 m)
1. Kína 18000, ...4. Magyarország 9677

A kvalifikációs szabályok értelmében a négy állomásból álló világkupa-sorozat három legjobb eredménye számít be a végső rangsorba: 500 és 1000 méteren 32-32, 1500 méteren 36 korcsolyázó léphet jégre az olimpián, de országonként legfeljebb három. Váltóban (férfi, női) nyolc-nyolc csapat szerezhet kvótát. Vegyes váltóban a legjobb 12 együttes indulhat, ám itt a jégre lépés feltétele az is, hogy az adott ország mind a nőknél, mind a férfiaknál rendelkezzen két-két-egyéni kvótával is.

A vk-rangsor ezzel együtt az egyéni távok tekintetében csak tájékoztató jellegű: tekintettel arra, hogy a versenyzők az országnak szerzik a kvótát, a végső összesítésnél az egy-egy versenyen az ország első, második, harmadik eredményét adják majd össze – példa erre: Pekingben Liu Shaoang a hatodik helyen végzett 1500 méteren, Krueger John-Henry Nagojában a nyolcadik lett, a kvalifikáció szempontjából ez a két eredmény összeadódik, mivel ezek voltak a legjobb magyar eredmények ezen a távon a két viadalon (aztán összesítik a pekingi és nagojai második legjobb eredményt, majd a harmadikat).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik