Rp. gyorskorcsolya: a nagojai vk-n is döntőbe jutott a férfiváltó

Vágólapra másolva!
2021.10.30. 11:49
null
Felemásan szerepeltek a mieink (Fotó: Árvai Károly, archív)
A férfiváltó Nagojában is bizonyított, és ott lesz a vasárnapi vk-döntőben, a női kvartettet az elődöntőben sajnos kizárták.

 

Izgultunk, aztán meg örültünk.

HOGYAN LEHET KVALIFIKÁLNI AZ OLIMPIÁRA?

A kvalifikációs szabályok értelmében a négy állomásból álló világkupa-sorozat három legjobb eredménye számít be a végső rangsorba: 500 és 1000 méteren 32-32, 1500 méteren 36 korcsolyázó léphet jégre az olimpián, de országonként legfeljebb három. Váltóban (férfi, női) nyolc-nyolc csapat szerezhet kvótát. Vegyes váltóban a legjobb 12 együttes indulhat, ám itt a jégre lépés feltétele az is, hogy az adott ország mind a nőknél, mind a férfiaknál rendelkezzen két-két-egyéni kvótával is.

A vk-rangsor ezzel együtt az egyéni távok tekintetében csak tájékoztató jellegű: tekintettel arra, hogy a versenyzők az országnak szerzik a kvótát, a végső összesítésnél az egy-egy versenyen az ország első, második, harmadik eredményét adják majd össze – példa erre: Pekingben Liu Shaoang a hatodik helyen végzett 1500 méteren, Krueger John-Henry Nagojában a nyolcadik lett, a kvalifikáció szempontjából ez a két eredmény összeadódik, mivel ezek voltak a legjobb magyar eredmények ezen a távon a két viadalon (aztán összesítik a pekingi és nagojai második legjobb eredményt, majd a harmadikat).

Férfiváltónk szombaton Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence összetételben futott az elődöntőben: a fiúk végig kiválóan mentek, amikor pedig fokozódott a tempó, jól látható volt, hogy a mögöttünk haladó olaszok a legfiatalabb magyarra koncentrálnak, vagyis Nógrádi Bencénél próbálnak előzni.

A fiatal magyar gyönyörűen tartotta a tempót és a helyét is, ám akadt egy kétes szituáció a vége felé, s a bíró (tegyük hozzá, az olasz bíró) salamoni döntést hozott: az eset miatt kicsúszó olaszokat továbbjuttatta a döntőbe, és a mieinket sem zárta ki, ez pedig azt jelenti, hogy a magyar férfiváltó a pekingi vk-viadal után Nagojában is döntőt futhat vasárnap.

A lehető legrosszabbul alakult nekünk a női váltóverseny első elődöntős futama: a Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Kónya Zsófia összetételű kvartett az oroszokkal, az amerikaiakkal és a japánokkal meccselt a fináléért, illetve ami ennél sokkal fontosabb, azért, hogy minél több pontot szerezzen a kvalifikáció során.

Az oroszok és az amerikaiak a futam utolsó harmadára tulajdonképpen eldöntötték, hogy ők bizony nem adják másnak a döntőt, mögöttük azonban egy kiválóan sikerült magyar váltásnak köszönhetően a mieink megelőzték a japánokat – a jégen… Merthogy a futam végén a bírók úgy döntöttek, Sziliczei-Német Rebeka hibázott, így a japán vetélytárs nem véletlenül csúszott ki.

Nagyobb baj, hogy a kizárás egyszersmind azt jelenti, hogy a mieink a vasárnapi B-döntőben sem léphetnek jégre, és jó eséllyel a nyolcadik helyet szerzik meg Nagojában – más kérdés, hogy a második elődöntős futam után kiderült, hogy az olaszok továbbjuttatása és a kanadaiak kizárása miatt nem is rendeznek B-döntőt vasárnap Japánban.

Egyéniben a magyar B-döntős szereplések napja volt a szombati Nagojában: Krueger John-Henry ezerötszázon megnyerte ezt a finálét, ötszázon pedig mellette Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is a B-döntőig menetelt – ott Liu Shaoang volt a leggyorsabb.

A nőknél Jászapáti Petra is a B-döntőbe jutott a legrövidebb távon: világbajnoki ezüstérmesünk ott a harmadik helyen ért célba, ez összesítésben a hetedik helyet jelenti neki.

VILÁGKUPA-SOROZAT, 2. ÁLLOMÁS, NAGOJA
Férfiak. 500 méter:
1. Hvang Tae Heon (dél-koreai) 40.805, …5. Liu Shaoang, …7. Liu Shaolin Sándor, 8. Krueger John-Henry. 1500 méter: 1. Yuri Confortola (olasz) 2:22.547, …8. Krueger John-Henry, …40. Liu Shaoang, …81. Jászapáti Péter. Nők. 500 méter: 1. Arianna Fontana (olasz) 43.593, …7. Jászapáti Petra, …28. Kónya Zsófia, …30. Somogyi Barbara. 1500 méter: 1. Suzanne Shchulting (holland) 2:25.230, …26. Sziliczei-Német Rebeka, …40. Somodi Maja, …62. Jászapáti Petra

VK-RANGSOR (két állomás után)
Férfiak. 500 méter:
1. Gyenyisz Nikisa (kazah) 12800 pont, 1. Liu Shaolin Sándor 12621, …5. Krueger John-Henry 10097, …9. Liu Shaoang 4101. 1. Liu Shaolin Sándor 10 000 pont, 2. Krueger John-Henry 8000, …40. Liu Shaoang 5. 1500 méter: 1. Jelisztratov 15120, …10. Liu Shaoang 3282, …13. Krueger John-Henry 2241, 14. Liu Shaolin Sándor 2097, …88. Jászapáti Péter 1. Nők. 500 méter: 1. Natalie Maliszewska (lengyel) és Fontana 18000, …11. Jászapáti Petra 3480, …26. Kónya Zsófia 352, …41. Somogyi Barbara 16. 1500 méter: 1. Li Ju Bin 12097, …28. Jászapáti Petra 225, …31. Sziliczei-Német Rebeka 130, …51. Somodi Maja 8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik