Rp. gyorskorcsolya: a Liu fivérek és Jászapáti Petra hibátlanul zártak

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 18:09
null
Nagyszerűen teljesített a magyar csapat a csütörtöki selejtezőkön (Fotó: Facebook/ISUShortTrackSpeedSkating)
Csütörtökön az ötszáz és az ezerötszáz méteres táv selejtezőit rendezték meg Dordrechtben, a világkupa-sorozat utolsó állomásán. Három magyar, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Jászapáti Petra százszázalékosan teljesített, és elődöntőbe jutott a vegyes váltónk is.

 

Még el sem kezdődött Dordrechtben a kvalifikációs világkupa-sorozat utolsó versenye csütörtökön, máris két magyart láthattunk a jégen és mellette, s ez így lesz vasárnapig, hiszen a viadal főbírája Pádár Beáta, aki már ott lehetett a pjongcsangi olimpián is, és ott lesz februárban a pekingi játékokon is, míg az egyik indítóbíró Novák Antal – így aztán nem véletlenül fordult elő többször is a nap folyamán, hogy a mieink a rajt felé közelítve „elküldtek” egy mosolyt Pádár Beáta felé, aki egyébként korábban hosszú éveken keresztül korcsolyázott, a kilencvenes években a magyar short track egyik meghatározó alakja volt itthon.

Most meg már világsztárjaink is vannak – Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry mindenképpen annak mondható, a megállapításból mit sem von le, hogy Krueger „megbotlott” ezerötszáz méteren. A fivérek sikerrel vették az előfutamokat és a negyeddöntőket is, Krueger John-Henry a második kanyarban hibázott, s ugyanezt mondhatjuk el lányaink vonatkozásában is, hiszen bár az első kört mindhárman sikerrel teljesítették, a szombati elődöntőbe közülük Jászapáti Petra és Sziliczei-Német Rebeka jutott be – Kónya Zsófia kiesett.

Az ötszázat három női versenyzőnk közül csak Jászapáti élte túl, ő szombaton a negyeddöntőben folytathatja.

Klasszisaink, vagyis a három magyar férfiindulónk az első három vk-viadal után a legjobb tíz között állt a sprinttáv vk-rangsorában, ennek megfelelően számukra kötelező feladat volt a selejtezőből, majd az előfutamból való továbblépés – ezt az ezerötszázhoz hasonlóan „hiányosan” hozták ászaink, hiszen az előfutamban Krueger John-Henryt kizárták, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor viszont gond nélkül jutott tovább a szombati negyeddöntőbe.

A vegyes váltók negyeddöntős futamaiban ezúttal Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Liu Shaoang, Nógrádi Bence összetételben futott a magyar kvartett – nagyszerűen, így a mieink a vasárnapi elődöntőben folytathatják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik