Rp. gyorskorcsolya: 1000 méteren is továbbjutott mind az öt magyar a vb-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.04.08. 22:03
null
Liu Shaoang (Fotó: AFP, archív)
Akárcsak 500 méteren, 1000 méteren is mind az öt magyar rövid pályás gyorskorcsolyázó továbbjutott a negyeddöntőkbe a montreali világbajnokságon.

 

Akárcsak ötszázon, a férfiaknál ezer méteren is két sikeres futás kellett a negyeddöntőbe jutáshoz.

És akárcsak ötszázon, ezer méteren is átugrotta az első akadályt a három magyar: Liu Shaoang futamgyőzelemmel, Jászapáti Péter a futamában elért második helyével, míg Nógrádi Bence időeredményével léphetett tovább az előfutamokba.

Ott nem változott semmi – már ami a fiatalabbik Liu fivért illeti, hiszen ezúttal is megnyerte a futamát, így továbbjutott a vasárnapi negyeddöntőkbe.

Nógrádi Bence „csak” második lett a futamában, ám ez is negyeddöntős szereplést ért, és ott lesz vasárnap a legjobbak között Jászapáti Péter is – a szegediek short trackese időeredményével került tovább.

A nőknél egy kört rendeztek ezer méteren: Jászapáti Petra száz százalékra állította pénteki mutatóját, hiszen az ötszáz és az ezerötszáz méter után itt is továbbjutott. És megtette ezt Kónya Zsófia is, aki időeredményének köszönhetően kvalifikálta magát a vasárnapi negyeddöntőkbe.

A montreali világbajnokságon szombaton 500 és 1500 méteren avatnak bajnokokat – a döntős program magyar idő szerint 19.30 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik