Peking 2022: Kína szerint nincs veszélyben a rendezés

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.30. 10:11
Kína szerint a koronavírus omikron változatának megjelenése ellenére nincs veszélyben a februári, pekingi téli olimpia megrendezése – írja a Magyar Távirati Iroda.

Az ország külügyminisztériumának egyik szóvivője kedden azt mondta: ugyan akadhatnak kihívások az új variáns miatt, de továbbra is úgy készülnek, hogy a játékokat „simán és eredményesen” bonyolítják le.

A szervezők szigorú koronavírus-protokollal készülnek a február 4. és 20. között sorra kerülő olimpiára, ennek része, hogy a sportolók csak a kijelölt buborékban tartózkodhatnak, külföldi szurkolók pedig nem érkezhetnek a játékokra. A világ legnépesebb országában tavaly óta szigorú intézkedésekkel próbálják elejét venni a járvány terjedésének, kedden az illetékesek mindössze 21 fertőzést jelentettek.

Az omikron Afrika déli részén bukkant fel, de már más földrészeken, így Európában is megjelent.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik