Peking 2022: botrány a dél-koreai shorttrack-válogatottban

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.11. 19:04
null
Sim Szuk Hi (Fotó: AFP)
Csalásra utaló üzenetek miatt kikerült a válogatottból a dél-koreaiak kétszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok rövidpályás-gyorskorcsolyázónője, Sim Szuk Hi.

 

A 24 éves sztár a dél-koreai szövetség hétfői bejelentése szerint gyanúba keveredett, hogy a 2018-as, pjongcsangi – azaz hazai jégen rendezett – olimpián esetleg csalt, szándékosan ütközött az egyik társával, Csoj Min Dzsonggal. Sim mostantól külön készül társaitól, mert a válogatott többi tagja és vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy a jelenlegi helyzetben nem tudnak vele együtt dolgozni és felkészülni az olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatra. Így aztán Sim nem lesz tagja a vk-ra utazó csapatnak sem.

Sim a 2018-as olimpia alatt az egyik edzővel váltott üzeneteket, amelyekben hosszasan becsmérelte társait, például az 1000 méteres döntő utolsó kanyarjában vele összeakadó Csojt, valamint Kim Alangot, ezen kívül azzal gúnyolta Csojt, hogy ő a sportág női Steven Bradburyje. Az ausztrál versenyző ugyanis azzal vált világhírűvé, hogy a 2002-es téli olimpián úgy nyerte meg hatalmas meglepetésre a férfi 1000 métert, hogy több futamban és a döntőben is az előtte korcsolyázók egymást kilökték és buktak.

A pjongcsangi 1000-es fináléban Simet végül kizárták, míg Csojt a negyedik helyre rangsorolták. A 12-szeres világbajnok Csoj a 2018-as olimpián a női váltóval és 1500 méteren aranyérmes lett.
Sim és az edző közötti üzenetváltás a múlt héten látott napvilágot egy internetes portálon, a versenyző hétfőn nyilvánosan bocsánatot kért társaitól:

„Őszintén szeretnék bocsánatot kérni, amiért csalódást okoztam, tetteimmel és szavaimmal megbántottam sok embert – fogalmazott Sim. – Különösen Csojtól, Kimtől és az edzőktől szeretnék elnézést kérni, ők megdöbbenhettek a hírek elolvasása után.”

Sim ugyanakkor tagadta, hogy sportszerűtlen lett volna a pjongcsangi 1000 méteres döntőben Csojjal.

„Csoj és én szeretünk mindent beleadni az utolsó pillanatokban. A versenyen sajnálatos módon egymásnak ütköztünk” – tette hozzá Sim, aki 2018-ban egy másik ügy miatt volt reflektorfényben: ekkor hozta nyilvánosságra, hogy egyik edzője, Cso Dzse Pom szexuálisan és fizikailag is bántalmazta. A nyomozás után a trénert 13 év börtönre ítélték. A válogatottból most kizárt gyorskorcsolyázó az akkori helytelen viselkedését a Cso-üggyel magyarázta, mivel nem volt megfelelő állapotban, agresszíven viselkedett másokkal, nem tudott uralkodni magán.

„A mai napig sajnálom az éretlen viselkedésemet” – tette hozzá Sim, aki a 2014-es és 2018-as olimpián a női váltóval lett aranyérmes, Szocsiban 1500-on második, 1000-en pedig harmadik volt. A világbajnokságokról 8 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérme van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik