Peking 2022: a Tampa edzője vezetheti a kanadai válogatottat

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.09. 17:50
A kétszeres Stanley-kupa-győztes Jon Cooper lesz a jövő évi pekingi olimpián szereplő kanadai jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya, amennyiben az észak-amerikai profiliga (NHL) sztárjait elengedik – írja az MTI.

A szakvezető a Tampa Bay Lightning együttesét tavaly és idén vezette bajnoki címre. Olimpián még nem dolgozott, a 2017-es világbajnokságon ezüstérmes kanadai csapatot irányította, ezen kívül a 2016-os világkupán érdekelt Team North America másodedzője volt.

Amint a kanadai szövetség hétfőn bejelentette: másodedzői szintén NHL-es edzők lesznek: Bruce Cassidy (Boston Bruins), Peter DeBoer (Vegas Golden Knights) és Barry Trotz (New York Islanders). A szakmai stábot videóelemzőként segítheti majd Tyler Dietrich is, aki 2011 és 2016 között a Fehérvár utánpótlásában, illetve rövid ideig a felnőtt csapatnál dolgozott.

A liga, a Nemzetközi Jégkorong-szövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság folyamatosan egyeztet arról, hogy az NHL sztárjai ott lehetnek-e Pekingben. Döntés várhatóan augusztus végére vagy szeptemberre lesz. Az NHL 1998-ban küldött először játékosok az olimpiára, ám 2018-ban ez a sorozat megszakadt. Az NHL 2021–2022-es idényére két menetrend készült, az egyikben kéthetes szünetet terveztek az olimpiai leállás miatt.

Érdekesség, hogy a másik észak-amerikai válogatott, a Team USA is kétszeres Stanley-kupa-győztes trénerrel, a pittsburghi Mike Sullivannel utazik, ha az NHL vállalja a pekingi indulást.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik