Curling Eb: vereséggel zárta a csoportkört a magyar női csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.21. 23:05
A már elődöntős magyar női csapat vereséggel zárta a svédországi Helsingborgban zajló curling Európa-bajnokság B-divíziójának csoportkörét csütörtök este.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyarok 8:5-re maradtak alul a szlovákokkal szemben, így hat győzelemmel és három vereséggel harmadik helyen végeztek a másodosztály tízcsapatos alapszakaszában.

A magyar négyes a feljutásról döntő, pénteken 9 órakor kezdődő elődöntőben az olaszokkal találkozik, akiket szerdán 6:5-re felülmúlt. A másik párban Törökország és Anglia küzd meg egymással az élvonalba kerülésért.

A férfiaknál két nyolcas csoportban zajlott a küzdelem, a magyarok két sikerrel és öt vereséggel hetedikként zártak, így pénteken a bennmaradásért lépnek pályára a másik csoport sereghajtója, Izrael ellen.

Az élvonalban a férfiaknál kialakult a döntő párosítása: a tavalyi finálé visszavágóján a svédek 8-4-re verték a címvédő skótokat, míg a másik ágon a svájciak 8-5-re nyertek a dánok ellen. A két kieső Oroszország és Anglia lett.

A nőknél Norvégia és Lettország búcsúzott, míg a pénteki elődöntőben svájci-skót és orosz-svéd párharcok lesznek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik