Curling Eb: újra kikapott a női válogatott

Vágólapra másolva!
2022.11.20. 21:31
Az A-divízióban érdekelt magyar női csapat vasárnapi második mérkőzésén 11–2-re kikapott Törökországtól a svédországi Östersundban zajló curling Európa-bajnokságon, így negyedik találkozóját is elveszítette.

A verseny eredményközlő oldala szerint a Bíró Bernadett, Halász Csilla, Bíró Blanka, Schrotter-Nagy Tímea összeállítású egység négy end után 0–8-cal állt, és mivel később sem tudott közelebb kerülni riválisához, hét játékrész után kezet nyújtott neki.

A magyarok a pénteki nyitányon 10-4-re kikaptak a norvégoktól, szombaton 12–1-re maradtak alul Németországgal szemben, míg első vasárnapi meccsükön a dánok 9–1-gyel bizonyultak jobbnak.
A tíz résztvevő körmérkőzést játszik, az utolsó két csapat kiesik az A-divízióból. A magyar női csapat azért szerepelhet a legjobbak között, mert onnan az orosz válogatottat – az ukrajnai háború miatt – kizárták.

A B-divízióban szereplő magyar férficsapat 9–1-re kikapott Ausztriától.

A verseny eredményközlő oldala alapján a Kiss Zsolt, Czermann Kristóf, Balázs Dávid, MacFarlane Callum összeállítású magyar együttes az első endet ugyan még lehozta 0-0-val, később azonban nem tudta felvenni az osztrákok ritmusát, akik így hat játékrész után lezárták a mérkőzést.

A magyarok szombaton a Belgium ellen aratott 9–6-os győzelemmel mutatkoztak be az Eb-n, majd vasárnap délelőtt a szlovénokat 9–4-re verték.

A B-divízióból két gárda feljut az A-ba, kettő pedig kiesik a C-be.

CURLING EB, ÖSTERSUND
NŐK, A-DIVÍZIÓ

Törökország–Magyarország 11–2

Korábban:
Dánia–Magyarország 9–1

FÉRFIAK, B-DIVÍZÓ
B-csoport:

Ausztria–Magyarország 9–1

Korábban:
Magyarország–Szlovénia 9–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik