Bob: bekerült a világkupa és az olimpia programjába a női egyes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 17:24
null
Az ifjúsági olimpián már indulhattak egyesben a lányok (Fotó: AFP)
Címkék
A bobsport legifjabb száma, a női egyes is bekerült a 2020–2021-es világkupa és a 2022-es téli olimpia  versenyprogramjába.

A nemzetközi szövetség sajtószolgálata a keddi döntésről beszámolva kiemelte, hogy a műsorbővítés híven tükrözi a szakág fejlődését, miután a NOB 2018-as határozata nyomán a páros mellett immár a női egyes bob is ott lehet a 2022-es pekingi téli ötkarikás játékokon.

Az olimpián a női duók vetélkedése mellett férfi négyesben és kettesben rendeznek versenyeket. Kezdetben – 1924-től – csak a négyesek szerepeltek a játékokon, majd 1932-ben, Lake Placidben már a férfi duók is lehetőséget kaptak. A női kettes bobok 2002-től versengenek olimpiai érmekért.

Ugyanakkor az ifjúsági olimpián már 2016-ban is indulhattak egyesben a lányok, ahogy az idei Lausanne-i játékokon is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik