Alpesi sí: Tomba az évszázad legjobb olasz téli sportolója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.10.09. 15:41
null
Alberto Tomba az évszázad legjobb olasz téli sportolója (Fotó: AFP, archív)
A háromszoros olimpiai bajnok alpesi sízőt, Alberto Tombát választották meg az évszázad legjobb olasz téli sportolójának – számolt be róla az MTI.


A Olasz Télisport Szövetség és a La Gazzetta dello Sport című sportnapilap által közösen szervezett szavazáson az 53 éves sportember a voksok 61 százalékát kapta. Mögötte a szintén alpesi szakágban jeleskedő, 69 esztendős Gustav Thöni lett a második 31 százalékkal. A szurkolók a szakértők által kijelölt harminc sportoló közül választhattak.

Tomba az 1988-as, calgaryi olimpián megnyerte a műlesiklást és az óriás-műlesiklást is, majd utóbbi számban négy évvel később megvédte címét Albertville-ben. Szlalomba további két ezüstöt nyert az ötkarikás játékokon. Tomba emellett az 1986-os, Sierra Nevada-i világbajnokságon is duplázott a két technikai számban. Az összetett világkupában egyszer, 1995-ben diadalmaskodott, vk-futamokon ötvenszer győzött.

A négyszeres világbajnok és összetett vk-győztes Thöni az 1976-os, szapporói játékokon szintén óriás-műlesiklásban ért a csúcsra, neki további két ezüstje van az olimpiákról.

A díjátadóra jövő kedden, a milánói gála keretében kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik