Alpesi sí: „Miklós Editnek nagyszerű kezdés lenne az első húsz”

Vágólapra másolva!
2017.11.30. 16:40
null
Miklós Edit visszatér! (Fotó: Tumbász Hédi)
A kanadai Lake Louise-ban megkezdi a 2017–2018-as világkupaszezont Miklós Edit. Olimpiai hetedik helyezett alpesi sízőnkre két lesiklófutam és egy szuperóriás-műlesiklás vár, melyeket december 1. és 3. között rendeznek meg. Az MTK sportolójának célja ebben a versenyidényben, hogy a februári téli olimpián dobogós helyezést érjen el. A Magyar Síszövetség közleményét olvashatják.

 

Magyar idő szerint december 1-jén, pénteken 20.30-kor kezdi meg idei első világkupa-szereplését Miklós Edit. A legeredményesebb magyar síző január 15-i súlyos sérüléséből sikeresen felépült, és teljes értékű edzéseket végzett a felkészülés legutóbbi heteiben. Azon a Lake Louise-i pályán térhet vissza, ahol egy évvel ezelőtt harmadik helyen zárt. A világkupa első versenyére nincs megfogalmazott célja, edzésről edzésre és futamról futamra akar fejlődni, hogy a február 9-én a dél-koreai Pjongcsangban kezdődő téli olimpiára csúcsformába lendüljön.

Miklós Edit a több mint 10 hónapos versenymentes időszak után kiváló kondícióban és mentális felkészültséggel áll rajthoz pénteken és szombaton lesiklásban, vasárnap szuperóriás-műlesiklásban.

„Az utóbbi három hétben remek körülmények között tudtunk készülni, jó döntés volt, hogy hamarabb utaztunk ki Amerikába. Főként szuperóriás-műlesiklást és lesiklást edzettünk. Voltak másfél perces hosszúságú pályáim, ahol 120 km/h-s sebességgel csúsztunk, és nagyokat ugrattunk. Úgyhogy a versenyre hangolódáshoz mindenképp jó volt újra érezni a sebességet, az adrenalint. Mivel a Copper Mountain magasan fekszik, ahol három hétig gyakoroltunk, nagyon oda kellett figyeljünk, hogy ne terheljem túl magam, így háromnapnyi edzés után egynapos pihenő következett, és a tábor közepén tartottunk egy háromnapos szünetet. A térdem jól viselkedik, nem fáj, így a felkészülést a terv szerint el tudtuk végezni. A Lake Louise-i világkupa-viadalon az a célom, hogy újra visszarázódjak a versenyzésbe” – mondta Miklós Edit.

Edzője, Stefan Abplanalp is bizakodó Edit formáját illetően.

„Nagyon jól sikerült a Copper Mountain-i edzéssorozatunk, és Edit az első hivatalos tréningen is jól teljesített. Még mindig szüksége van egy kis időre ahhoz, hogy »újra megtanuljon versenyezni«. Ha a legjobb húszban végezne, az nagyszerű kezdés lenne” – nyilatkozta Stefan Abplanalp.

A Lake Louise-i világkupa menetrendje:
2017. december 1. péntek, 20.30: női lesiklás
2017. december 2. szombat, 20.30: női lesiklás
2017. december 3. vasárnap, 19.00: női szuperóriás-műlesiklás

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik