Vancouver 2010: a bemutatkozó Döme Zsófia már jobb futamot is ment

www.mob.hu www.mob.huwww.mob.hu www.mob.hu
Vágólapra másolva!
2010.02.21. 09:02
A női szuperóriás-műlesiklásban a 36. helyen záró, első olimpiáján szereplő Döme Zsófia a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapjának elmondta, nem ez volt élete legjobb futama. Berecz Anna nem tört össze a kiesés miatt.

„Jól érzem magam, örülök, hogy leértem, bár nem ez volt a legjobb futam, amit eddig mentem. Őszintén bevallom, kicsit ideges voltam. Teljesen más volt ez, mint a korábbi versenyek, nagyon kemény volt a pálya, nagyon jeges" – mondta Döme Zsófia.

„Nem vártam el magamtól semmilyen másodpercekben mérhető differenciát, ha hárommal gyorsabb vagyok vagy kettővel lassabb, az voltaképpen mindegy, az edzőmmel megbeszéltük, az a fontos, hogy jól síeljek. Tudtam, bármilyen pályán, így ezen a nehéz lejtőn is le tudok menni, ezt akartam elsősorban bizonyítani, leginkább magamnak. Az óriás-műlesiklást élvezni akarom, magamhoz képest jól szeretnék menni, akkor már elértem a célom" – jelentette ki Döme.

Berecz Anna elismerte, hibázott, de nem tört össze az esés után, hanem az óriás-műlesiklásra készül.

„Elég jó kezdés után hibáztam egyet. Szétmentek a léceim – ilyen előfordul ezen a havon, ezekben a számokban. A pálya is nehéz volt, a hó is jeges volt, meg aztán ezekkel a lécekkel könnyebben előfordul, hogy valaki elélez, azaz nem a szlalomhoz használt léc megy szét, hanem amit itt használunk, ezzel könnyebb hibázni, pláne, ha egyenetlen a talaj. A többi lány is technikai hiba miatt búcsúzott" – mondta Berecz Anna a MOB hivatalos honlapjának.

„Megmondom őszintén, a térdem jobban fáj a lelkemnél. Annyira nem izgat, hogy nem sikerült befejeznem ezt a versenyt, sokkal fontosabb, hogy a fő számomra, az óriás-műlesiklásra meggyógyuljak. Bánatos vagyok, ez tagadhatatlan. Gyönyörű, szép a pálya, megszerettem mostanra, nagyon szerettem volna rajta lejönni. Jól éreztem magam egész nap, úgy készültem, ez a mai jó menet lesz – ehhez képest így jött ki, amit nagyon sajnálok. De most az a legfontosabb, hogy elmúljon a fájdalom, s végre megint edzhessek és persze versenyezhessek" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik