Szocsi 2014: megkapja ezüstjét a doppingteszten fennakadt hokis

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 20:44
Megkapja az olimpiai ezüstérmet Nicklas Bäckström, a svéd jégkorong-válogatott játékosa, akinek pozitív lett a doppingtesztje a szocsi téli játékokon.

Az NHL-ben a Washington Capitals együttesét erősítő hokis nem lépett pályára az ötkarikás döntőben, amelyben csapata 3–0-ra alulmaradt a kanadaiakkal szemben.

A teszt eredményének közzétételekor Björn Folin, a Svéd Olimpiai Bizottság szóvivője azt mondta, hogy a 26 éves Bäckström szervezetében egy általa évek óta szedett, allergia elleni gyógyszer egyik összetevőjét mutatta ki a vizsgálat.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fegyelmi testülete utóbb úgy ítélte meg, semmi nem utalt arra, hogy a svéd játékosnak szándékában állt volna meg nem engedett módon fokozni a teljesítményét. Mostani döntésnél azt is figyelembe vette, hogy maga a játékos is jelezte a formanyomtatványon a teszt elvégzésekor, hogy szedi az allergia elleni gyógyszert.

„Figyelembe véve az enyhítő körülményeket, a NOB fegyelmi testülete úgy foglalt állást, hogy a sportoló jogosult megkapni az ezüstérmet és a diplomát” – olvasható a NOB pénteki közleményében.

A fegyelmi testület ugyanakkor helyén valónak minősítette a hokis játékjogának ideiglenes felfüggesztését az olimpián, mert a döntő előtt is vett be a gyógyszerből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik