Norvég aranyeső várható Szocsiban – éremhalmozók, 2. rész

Vágólapra másolva!
2014.01.28. 07:30
null
Emil Hegle Svendsen az olimpia előtt nyerte vissza jó formáját (Fotó: biathlon-ruhpolding.de)
A nyári olimpiákkal ellentétben a téli ötkarikás játékokon csak epizódszerep vár a magyar sportolókra, ezeken a megmérettetéseken még az is komoly siker, ha pontszerző lesz valamelyik honfitársunk. A sportot szerető közvélemény számára azonban mindenképpen érdekes lehet, hogy mely versenyzők és országok azok, amelyek meghatározói lehetnek a február 7-én Szocsiban kezdődő téli olimpiának. Sorozatunk második részében azt tekintjük át, hogy személy szerint kik lehetnek az olimpia legnagyobb egyéniségei.


Azt hogy kik lesznek a bajnokok Szocsiban, azt persze most még mi sem tudjuk, de a közelmúlt világversenyeinek eredményei alapján bizonyos szintű jóslatokra azért lehet vállalkozni. A tavalyi világbajnokságok és a négy évvel ezelőtti, vancouveri olimpia eredményei mindenesetre megfelelő támpontot adhatnak. Négy éve 86 versenyszámban osztottak érmeket, Szocsiban már 98-ban fognak, azaz tizenkét új versenyszám is lesz, de ezek közül a műkorcsolyázók csapatversenye nem szerepelt a világbajnokság programjában.

Az alpesi sízők közül Vancouverben a norvég Aksel Lund Svindal volt a legeredményesebb, ő tavaly is világbajnok volt (igaz más számban) és most is élen áll az összetett világkupában. A tavalyi vb hőse azonban az amerikai Ted Ligety volt, aki három számban sem talált legyőzőre, míg műlesiklásban az osztrák Marcel Hirscher emelkedik ki a mezőnyből. A hölgyeknél Vancouver az amerikai Lindsey Vonn és a német Maria Riesch csatáját hozta, s utóbbi most is ott lesz, előbbi azonban sérülése miatt kénytelen volt visszalépni az indulástól.

A téli olimpiák egyik legnépszerűbb sportága a síugrás, amelyet az előző években egyértelműen az osztrákok uraltak, mostanra azonban teljesen kiegyensúlyozottá vált a mezőny, s szinte lehetetlen megjósolni, hogy osztrák, lengyel, szlovén, német, norvég, vagy esetleg más nemzetbeli versenyző nyakába kerül-e a végén az arany. A hölgyek most először vetekedhetnek olimpiai érmekért, s bár ebben a versenyszámban az amerikai Sarah Hendrickson a világbajnok, ebben az idényben a japán Takanasi Sara emelkedik ki a mezőnyből, aki kilenc vk-versenyből nyolcat is megnyert.

Sífutásban a norvégok dominálnak, de idén nem annyira Petter Northug, mint inkább Martin Johnsrud Sundby, aki azért nem akkora egyéniség, mint a kétszeres vancouveri győztes, így több versenyszám is nyílt. Ugyan a svájci Dario Cologna Vancouverben és a tavalyi vb-n is győzött, idén azonban eddig formán kívül volt. Az ugyancsak mindkét versenyen címvédő orosz Nyikita Krjukovnak meg az lehet a gondja, hogy idén nem klasszikus, hanem szabad stílusban rendezik meg a sprintet. A hölgyeknél a két norvég sztár, Marit Björgen és Therese Johaug versenyfutásába a hosszabb távokon csak a lengyel Justyna Kowalczyk szólhat bele. A sprint viszont az amerikai Kikkan Randallnak áll.

Északi összetettben a francia Jason Lamy-Chappuis volt az aki tavaly és négy éve is győzött, idén azonban a német Eric Frenzel emelkedik ki a mezőnyből, akit csak a norvégok tudtak időnként megszorongatni. A sílövőknél tavaly a norvég Emil Hegle Svendsen és Tora Berger tarolt négy-négy arannyal, s ők nyertek Vancouverben is már. Most is az esélyesek közé tartoznak, igaz előbbi dolgát biztosan meg fogja nehezíteni a francia Martin Fourcade.

Ami a hódeszkásokat és a síakrobatákat illeti, mindössze egy-egy olyan versenyző van, aki Vancouverben és a tavalyi világbajnokságon is nyerni tudott, igaz négy-négy versenyszám csak most szerepel tőlük először az olimpia programjában. A snowboardosoknál a női korsszban tudott mindkétszer nyerni a kanadai Maëlle Ricker míg a szabad stílusú sízők férfi mogul versenyszámának olimpiai és világbajnoki címvédője honfitársa, Alexandre Bilodeau.

A gyorskorcsolyázóknál azonban mintha megállt volna az idő: az egyéni számok felében, szám szerint ötben ugyanaz az olimpiai és a világbajnok. A férfiaknál 500-on a dél-koreai Mo Te Bum, 5000 méteren pedig a holland Sven Kramer. A hölgyeknél 500-on ugyancsak egy koreai, Li Szang Hva, 1500-on a holland Ireen Wüst 5000-en pedig a cseh Martina Sáblíková dupla címvédő, ráadásul Wüst tavaly a 3000 métert is nyerte a távonkénti vb-n.

A rövidpályásoknál a kínai Vang Meng Vancouverben és 2013-ban is három aranyérmet szerzett (női 500-on, 100 méteren és váltóban), míg a férfiaknál tavaly a dél-koreai Szin Da Vun nyerte meg azt a két számot (1000 és 1500) amelyeken négy éve honfitársa, Li Dzsung Szu diadalmaskodott. Az erősebbik nemnél a kanadai váltó jelenti az állandóságot, amely mindkét világversenyen címvédő.

A műkorcsolyázóknál csak a nőknél van dupla címvédő a dél-koreai Kim Ju Na személyében. Ami érdekesség, hogy itt van a sötét ló, az új szám, a csapatverseny, amelyben eddig nem rendeztek külön világbajnoki küzdelmeket, csak a nemzetközi szövetség World Team Trophy-sorozatának végeredményét tudjuk alapul venni, amelyet az amerikaiak nyertek a kanadaiak és a japánok előtt.

A férfi jégkorongozóknál nagyon nehéz megállapítani az erőviszonyokat, hiszen a világbajnokságról rendszerint hiányoznak a legnagyobb NHL-sztárok, Szocsiban viszont ott lesznek. Ezek alapján a kanadaiak és az amerikaiak mindenképpen a favoritok közé tartoznak, csakúgy mint a világbajnoki címvédő svédek és a házigazda oroszok is, de a finnek és a csehek is beleszólhatnak az érmek elosztásába. A nőknél már egyértelműbb a helyzet: ott az amerikaiak és a kanadaiak párharca várható az aranyért.

Ami a jégteknős sportágakat illeti, bobban és szánkóban egyértelmű német dominancia várható: a tavalyi világbajnokságokon hétből hat aranyat ők szereztek, még a dobogó alacsonyabb fokaira is nehéz lesz más nemzetbelinek felállnia. Csak a női kettes boboknál győzedelmeskedett a vb-n a kanadai Kaillie Humphries, aki már Vancouverben sem talált legyőzőre, de akkor még Heather Moyse volt a fékezője, tavaly viszont mát Chelsea Valois. A szánkósoknál a férfi egyesben dupla címvédő Felix Loch emelkedik ki.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik