Rövid pályás gyorskorcsolya Eb: mindkét magyar váltó döntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.19. 17:59
A férfi és a női magyar váltó is bejutott a csapatverseny döntőjébe a Malmőben zajló rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Lajtos Szandra, Kónya Zsófia összetételű női együttes a németekkel, az oroszokkal és a bolgárokkal vívta az elődöntőt, és sokáig a harmadik helyen haladt előbbi kettő mögött. Az utolsó körökben aztán a magyarok fokozták a tempót, végül Heidum remek és erőszakos előzési manőverének köszönhetően, három körrel a célba érkezés előtt átvették a vezetést, így a futamot megnyerve jutottak a négy együttes részvételével vasárnap sorra kerülő fináléba. A döntőben a németek, a hollandok és a lengyelek lesznek Heidumék ellenfelei.

A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Béres Bence és Burján Csaba alkotta férfi váltó az elődöntős futam rajtja után a britek és az olaszok mögé a harmadik helyre sorolt be, 15 körrel az 5000 méteres táv vége előtt pedig feljött a második pozícióba. A britek a hajrához közeledve elváltották magukat, ennek köszönhetően a magyarok előzni tudtak, s bár egyszer még ismét elveszítették a vezető pozíciót, három körrel a célba érés előtt újra az élre álltak, s végül futamgyőztesként jutottak a vasárnapi döntőbe. A finálét az olaszok, az oroszok és a hollandok ellen vívja a gárda.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik