Két norvég, egy brit és egy kanadai arany - napi összefoglaló

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2010.02.20. 09:33
null
Hoffmann Nóra és Zavozin Maxim bemutatkozott Vancouverben (Fotó: Action Images)
Pénteken bemutatkozott a vancouveri téli olimpián a Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim jégtánckettős, amely a kötelező programban a 13. lett 23 induló közül. A versenynap győztesei a norvégok voltak, akik két számban is aranyérmet ünnepelhettek.


A magyar jégtáncduó – amely Zavozin utolsó pillanatokban történt honosítása után először szerepel együtt ötkarikás játékokon – 31.90 pontot kapott a tangójára, amivel a 13. helyen zárta a kötelező programot. Az élről a világ- és Európa-bajnok orosz Okszana Domnyina, Makszim Sabalin páros várja a hétfői originalt. (A magyar kettős értékelését itt olvashatja!)

A norvégok egy órán belül begyűjtötték negyedik és ötödik aranyukat is a játékokon: előbb Aksel Lund Svindal győzött a férfiak szuper-óriásműlesikló versenyében, majd Marit Björgen diadalmaskodott a nők 15 km-es üldözéses sífutóviadalán.

A korábban sprintben is győztes Björgen a második aranyérmét szerezte tehát, s így az első duplázó lett Vancouverben. Norvégia ezzel a két aranyéremmel a második helyre jött fel az éremtáblázaton.

Szkeletonban a nőknél a brit Amy Williams az új bajnok. Williams a műkorcsolyázó Robin Cousins 1980-as Lake Placid-i sikere után az első brit, aki egyéni számban aranyat tudott szerezni az ötkarikás játékokon. Diadalának ugyanakkor nem mindenki örült: a kanadaiak utólag megóvták a végeredményt, mert szerintük a sisakja szabálytalan volt.

Férfi szkeletonban a kanadai Jon Montgomery győzött, ez volt a házigazdák negyedik vancouveri elsősége. 

A jégkorongtornán minden a papírformának megfelelően alakult: a csehek megverték a letteket, míg a svédek a fehéroroszokat, a finnek pedig a németeket múlták felül. A finnek klasszisa, Teemu Selänne gólpasszt adott a németek ellen, s ezzel ő lett az olimpiák történetének legeredményesebb férfi jégkorongozója (20 gól és 17 assziszt fűződik a nevéhez).

 A NAP ÉRMESEI
FEBRUÁR 19.
ARANY EZÜST BRONZ
Férfi szuper óriás-műlesiklás Svindal (norvég) Miller (amerikai) Weibrecht (amerikai)
Sífutás, női 15 km-es üldözőverseny Björgen (norvég) Haag (svéd) Kowalczyk (lengyel)
Szkeleton, nők Williams (brit) Szymkowiak (német) Huber (német)
Szkeleton, férfiak Montgomery (kanadai) M. Dukurs (lett) Tretyakov (orosz)

 

ÉREMTÁBLÁZAT
ORSZÁG ARANY EZÜST BRONZ  
Egyesült Államok 6 6 8 20
Norvégia 5 3 2 10
Németország 4 5 4 13
Kanada 4 3 1 8
Dél-Korea 3 2 0 5
Svájc 3 0 1 4
Franciaország 2 1 4 7
Kína 2 1 1 4
Svédország 2 1 1 4
Ausztria 1 2 2 5
Oroszország 1 2 2 5
Hollandia 1 1 1 3
Ausztrália 1 1 0 2
Szlovákia 1 1 0 2
Csehország 1 0 1 2
Nagy-Britannia 1 0 0 1
Lengyelország 0 2 1 3
Lettország 0 2 0 2
Olaszország 0 1 3 4
Japán 0 1 2 3
Fehéroroszország 0 1 1 2
Észtország 0 1 0 1
Finnország 0 1 0 1
Kazahsztán 0 1 0 1
Horvátország 0 0 1 1
Szlovénia 0 0 1 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik