Hiller a hős, Svájc megállította Kanadát

Vágólapra másolva!
2010.02.19. 04:06
null
Az eksztázisban védő Hiller maga volt a svájci retesz (Fotó: Imago)
Megszületett a vancouveri férfi jégkorongtorna eddigi legnagyobb szenzációja: a csodálatos teljesítményt nyújtó Jonas Hiller vezetésével Svájc 2–2-es döntetlent harcolt ki a kanadai válogatott ellen, és csak szétlövésben maradt alul. Kanada így csak két pontot szerzett, ez pedig azt jelenti, hogy győznie kell az Egyesült Államok ellen a csoportelsőségért.

A nyitó fordulóban gólözönt zúdított Kanada Norvégia hálójába, így aztán a svájci pontszerzésre fogadókat alighanem őrültnek nézték volna a vancouveri drukkerek – ehhez képest az „őrülteknek" lett volna igazuk.

NINCS GERBER? VAN HILLER!

Négy éve a kanadaiak 2–0-ra kikaptak a svájciaktól, elsősorban a szenzációs teljesítményt nyújtó kapus, Martin Gerber munkálkodásának köszönhetően.

Most Gerber sérülés miatt lemaradt az olimpiáról, így jött az Anaheim kapuvédője, Hiller, aki előtt a kanadaiak megemelték kalapjukat.


„Egyszerűen eksztázisban védte végig a meccset, tökéletesen koncentrált" - dicsérte a győztes büntetőt belövő Crosby.


A kapus a meccs után elmondta: ilyen jó teljesítményt még szinte soha nem látott hazája hokicsapatától.

A juharlevelesek korán emberelőnybe kerültek egy rossz svájci csere miatt, de Hiller kapus jól állta a sarat. Ez fel is dobta a helvéteket, akiknek volt néhány jó percük, viszont Mathias Seger kiállítása után ismét hátrányba kerültek – ezt is kivédekezték. Ha nem megy előnyből, megy anélkül, gondolhatta Dany Heatley, aki közelről késztette megadásra Hillert a 10. percben (0–1).

Kisvártatva Martin Brodeurnek kellett óriásit védenie (a kanadai kapusklasszis Rafael Diaz löketét kapta ki a fölsőből), majd Svájc a harmad végén ismét gyakorolhatta az emberhátrányos védekezést – Yannick Weber ült ki bottal akasztásért. Gól ebből az előnyből megint nem született, a kanadaiak hiába lőttek sokkal többet (18:7) kapura, csak minimális előnyt szereztek.

A szünetben lehetett néhány szava a kanadai szakmai stábnak az előnykihasználásról, mert Patrick Marleau 35 másodperc alatt kihasználta Weber áthúzódó büntetését (0–2). A házigazdák csak jöttek és jöttek előre, de majdnem megbánták – Deruns helyzeténél Boyle blokkolt az utolsó pillanatban. A juharlevelesek kihagytak még egy nagy helyzetet – négy az egyben rontottak –, és ezt meg is bánták hamar, mert a 29. percben Ivo Ruthemann kőkemény lövést küldött Brodeur hálójába (1–2).

A gól után Brenden Morrow kapásból célba is vehette a büntetőpadot, így nagy sanszot kapott Svájc – de nem tudott élni vele.

A kanadai csapat kétgólos előnyét Heatley állíthatta volna vissza, de hiába ugrott meg, kihagyta helyzetét. Kihagyott ziccerre gól volt a válasz: tíz másodperccel a második harmad vége előtt Patrick Von Gunten jókora szerencsével betalált (Marleau-ról pattant be a korong), óriási meglepetésre visszakapaszkodott Svájc! (2–2)

Az eredmény visszafogottan fogalmazva is kínos volt Kanadának, így nem meglepő, hogy a házigazdák rohamokkal kezdtek: egy, a kék vonalról eleresztett lövést kiimádkozott a káprázatos napot kifogó Hiller, majd kétszer is bámulatos mentéssel segített tartani az eredményt – Heatleyt és Eric Staalt állította meg. A bravúrok azt eredményezték, hogy öt perccel a vége előtt még mindig ikszre álltak a csapatok, és érett a hokitorna eddigi legnagyobb szenzációja.

Három perc se volt már hátra, mikor a bírók kiküldték Thierry Paterlinit, így adott volt a nagy esély a juharlevelesek számára. Elképesztő nyomást kellett kiállniuk a svájciaknak, de kiküzdötték az ikszet – jöhetett a hosszabbítás.

A felszabadult svájciak úgy gondolták, most már érdemes támadni is: előbb az első góljukat szerző Ruthemann adott munkát Brodeurnek, majd Lemm egy kapu előtti kavarodásból kis híján belőtte a győztes gólt. Rick Nashé volt az utolsó helyzet, de ő is rontott, szétlövésben dőlt el a meccs – ezt senki nem hitte volna a legoptimistább svájciakat kivéve.

Az első párban a rutinos Hnat Domenichelli és Sidney Crosby is rontott, ugyanúgy, ahogy a másodikban Lemm és Toews. Roman Wick és Ryan Getzlaf is hibázott, majd Crosby megtörte az „átkot", és mivel Martin Pluss nem bírta bevenni Brodeur ketrecét, Kanada nyert szétlövésben. Ennek ellenére a svájciak jogosan lehetnek büszkék a házigazdák megállítására, akiknek meg kell verniük az Egyesült Államokat a csoportelsőséghez.

VANCOUVER 2010 
FÉRFI JÉGKORONG
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Svájc–Kanada 2–3 (0–1, 2–1, 0–0, 0–0, 0–1), szétlövéssel
Gólszerző: Ruthemann (29.), Von Gunten (40.), ill. Heatley (10.), Marleau (21. - ee.)
A csoport állása: 1. Egyesült Államok 6 pont, 2. Kanada 5, 3. Svájc 1, 4. Norvégia 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik