Alpesisí-vb: Svindal nyerte a lesiklás aranyát Schladmingban

Vágólapra másolva!
2013.02.09. 12:29
Az ausztriai Schladmingban a férfiak lesiklóversenyével folytatódott az idei alpesisí-világbajnokság. Az aranyérmet a norvég Aksel Lund Svindal szerezte meg az olasz Dominik Paris és a francia David Poisson előtt.
Elsőként a francia Brice Roger indult a versenyen, de az első jónak mondható időt a harmadikként rajtoló osztrák Matthias Mayer érte el. Tőle aztán a hetedikként rajtoló finn Andreas Romar vette át a vezetést 23 századmásodperccel, s már úgy tűnt, hogy a szakág legjobbjainak indulásáig ő is marad az élen, de aztán a 13-as rajtszámmal induló Poisson nála is gyorsabb volt 39 századdal. Az elitcsoportból elsőként a világbajnoki címvédő kanadai Erik Guay indult, aki remekül kezdett, de aztán hibázott egy nagyot, s a pálya végén ráadásul egy kaput is kihagyott. Svindal viszont nem követett el ilyen bakikat, s folyamatosan növelve előnyét végül majdnem egy másodpercet javított az addigi legjobbon. Vele még Paris sem bírt, de 46 százados hátránnyal így is be tudott érni a második helyre. A hazaiak egyik reménysége, Hannes Reichelt pályát tévesztett és így célba sem ért, míg a francia Adrien Theaux a pálya legelején még két századdal gyorsabb is volt az éllovasnál, de aztán ő is fokozatosan visszaesett, s végül csak hetedik idővel ért célba. Az olasz Christof Innerhofernek egy pillanatig sem volt esélye a jó szereplésre, aki végül több mint két másodperces hátránnyal, tizenegyedikként ért célba. Utolsóként egy másik hazai versenyző, Klaus Kröll rajtolt a legjobbak közül, de neki is csak a dobogó alsó fokára volt esélye, de végül egy hellyel és 38 századdal onnan is lemaradt. A hátralévők közül a huszonötödikként rajtoló svájci Silvan Zurbriggen hatodik helye volt a leginkább figyelemre méltó, így Svindal ötödik világbajnoki címét ünnepelhette, s itt a világbajnokságon a szuper-G-ben elért bronzérme után már másodszor állhatott a dobogóra.
ALPESISÍ-VB, SCHLADMING (AUSZTRIA)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 2:01.32
2. Dominik Paris (olasz) +0.46
3. David Poisson (francia) +0.97
ALPESISÍ-VB, SCHLADMING (AUSZTRIA)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 2:01.32
2. Dominik Paris (olasz) +0.46
3. David Poisson (francia) +0.97



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik