Tottenham - Crystal Palace

Vágólapra másolva!
2014.12.06. 11:12
Megint olyan optimista vagyok, mint a legutóbbi három papírformának ígérkező, ámde vereséggel végződő hazai bajnokink előtt. El nem tudtam...

Megint olyan optimista vagyok, mint a legutóbbi három papírformának ígérkező, ámde vereséggel végződő hazai bajnokink előtt. El nem tudtam képzelni, hogy nulla ponttal zárjunk a Lane-en a WBA, a 'Castle és a Stoke ellen - most is pontosan ugyanígy érzek. Egy különbség azért mégis van, hiszen múlt hétvégén az Everton ellen megint profi futball csapatként játszottak a fiaink, amit már augusztus óta hiányolhattunk tőlük. Ha valamennyire meg tudjuk közelíteni azt a teljesítményt, akkor szerintem meglesz a három pont. A szerdai Chelsea elleni mérkőzésről túl sokat nem tudok mondani - egyetlen pozitívum volt, mégpedig az, hogy tényleg úgy kezdtük a meccset, mint akik akarnak valamit, és hisznek is benne, hogy meg tudják csinálni. Viszont a száraz tények, miszerint a Chelsea az első valamire való helyzetéből gólt szerzett, illetve, hogy Lloris hibája miatt a 20. perctől kezdve semmi mással nem kellett törődniük, mint a védekezéssel igencsak zárójelbe teszi a többi esetlegesen pozitív színben feltüntetésre kecsegtető statisztikai adatot (65% labdabirtoklás, 6-1-es szögletarány, egálos kapuralövés). Papíron nem voltunk gyengébbek, sőt, mi voltunk a kezdeményező fél - a valóságban viszont a Chelsea úgy nyert ellenünk 3-0-ra, hogy meg sem izzadtak. Fogalmunk sem lehet, hogy miként alakult volna a meccs, ha a hazaiaknak küzdeniük kellett volna. Nagyon hamar nagyon kényelmes helyzetbe jutottak.Megint olyan optimista vagyok, mint a legutóbbi három papírformának ígérkező, ámde vereséggel végződő hazai bajnokink előtt. El nem tudtam képzelni, hogy nulla ponttal zárjunk a Lane-en a WBA, a 'Castle és a Stoke ellen - most is pontosan ugyanígy érzek. Egy különbség azért mégis van, hiszen múlt hétvégén az Everton ellen megint profi futball csapatként játszottak a fiaink, amit már augusztus óta hiányolhattunk tőlük. Ha valamennyire meg tudjuk közelíteni azt a teljesítményt, akkor szerintem meglesz a három pont. A szerdai Chelsea elleni mérkőzésről túl sokat nem tudok mondani - egyetlen pozitívum volt, mégpedig az, hogy tényleg úgy kezdtük a meccset, mint akik akarnak valamit, és hisznek is benne, hogy meg tudják csinálni. Viszont a száraz tények, miszerint a Chelsea az első valamire való helyzetéből gólt szerzett, illetve, hogy Lloris hibája miatt a 20. perctől kezdve semmi mással nem kellett törődniük, mint a védekezéssel igencsak zárójelbe teszi a többi esetlegesen pozitív színben feltüntetésre kecsegtető statisztikai adatot (65% labdabirtoklás, 6-1-es szögletarány, egálos kapuralövés). Papíron nem voltunk gyengébbek, sőt, mi voltunk a kezdeményező fél - a valóságban viszont a Chelsea úgy nyert ellenünk 3-0-ra, hogy meg sem izzadtak. Fogalmunk sem lehet, hogy miként alakult volna a meccs, ha a hazaiaknak küzdeniük kellett volna. Nagyon hamar nagyon kényelmes helyzetbe jutottak.

CSAPATHÍREK

Naughton és Chiriches szereplése kérdéses kisebb sérülések miatt. Vlad szerdán megint szörnyedelmes volt - a hónap kacsája lehet, hogy angol lapértesülések szerint az Arse szemet vetett rá, és januárban megpróbálják megszerezni tőlünk... én általában a türelem híve vagyok, és román testvérünk alig néha kapott lehetőséget a saját posztján, az utóbbi két meccsen pedig a számára totál idegen jobb-bunkó szerepkörben kellett (volna) helyt állnia, de erre a pletykára én is csak azt tudom reagálni, hogy "adná az ég!" Rose esetleg visszatérhet a keretbe, de ma még nem tudtak biztosat a csapat háza táján.

Lloris

Dier - Fazio - Vertonghen - Davies

Lennon/Lamela - Bentaleb - Dembélé/Mason - Eriksen

Kane - Soldado.

A hátvédsort, ha lehet nem baszkodnám. Vertonghen ugyan teljesen felháborított a Rémy góljánál bemutatott koordinálatlan vergődésével, de hosszabb távon ezt a belga-argentin duót látom az egyedüli versenyképes középhátvéd kombónak a csapatnál. Jobb oldalon Walker felépüléséig szinte mindegy, hogy ki kezd. Davies pedig még nincs olyan formában, hogy egyértelműen jobb legyen Rose-nál a posztján. Lloris remélem letudta az ellenfélnek kiosztott évi gólpassz adagját. Ha megint bevállalja Pochettino a két csatárt, akkor örülnék, ha újfent a Kane-Soldado párosnak szavazna bizalmat. Mondjuk Adebayor eleve még mindig a vírus/varázslat hatása alatt van, így sok variáció nincs is. Elsiklottam felette, de az Everton ellen Harry 13 kilométert futott, ami azért kurva nagy szám. Aki ennyit képes dolgozni a csapatért, azt értékelni kell. A középpályán Mason szerintem halványodik, de nem lennék túlságosan szomorú, ha ennek ellenére továbbra is kezdene - sok nagy nevű középpályásunkkal sokkal türelmesebbek voltunk (edzők és szurkolók egyaránt). Bentalebbel is így vagyok. Eriksen jó volt a szélről indulva a liverpooliak ellen, Lennon pedig jelenleg robbanékonyabban játszik, mint az elmélázásra újabban megint hajlamos Lamela. Persze a Chelsea első góljában a vastagon sáros Vlad mellett Lennon is benne volt - hiába, hogy visszazárt Hazard-ral, de ahogy elérte a tizenhatos vonalát megállt, az embere meg nem.

PALACE

Kire kell figyelni a Palace-ból? A cséká Jedinakot sosem értékeltem sokra, de egyre inkább rám cáfol. Nagyon kemény, sokszor durva belemenések mellett láthattunk már tőle technikás dolgokat is - szép, fifikás indításokat és a Pool ellen egy iszonyat nagy szabadrúgásgólt is. Két tipikus csiszolatlan gyémánt is akad a csapatukban: Puncheon már alighanem sosem kerül ékszerészhez, Bolasie viszont még akár szintet is léphet, ha kap valahonnan egy kis rendszert a sokszor fejetlen, de ritka dinamikus játéka. Mindketten komoly fegyvert jelentenek a Palace támadásvezetésében. A régi ismerősök közül Frazier Campbell akár kezdhet is, Fryers aligha. Ismertebb név a hátvédsorban az annak idején nagyon körbeudvarolt Hangeland és az angliai karrierjét szenzációsan kezdő, majd az Arse-ből kiutált, örökös zselékirály Samah. Míg a norvég eddig inkább rombolja az imidzsét a Sasoknál, a marokkói nekem sokszor okozott kellemes meglepetést tavaly Pulis alatt a munkabírásával. A csatársorból a sokadosztályból induló Dwight Gayle és a united-es kálváriájából egy kölcsönnek szabaduló Zaha okozhat még problémákat a hátvédsorunknak. Mindketten piszok gyorsak.

MILESZ?

3-1-re nyerünk - olyan rég szereztünk már két gólnál többet a bajnokságban, jó lenne újra megérezni az ízét. Eriksen egy nagyon kellemetlen listát vezet az idei bajnokságban - a liga játékosai közül ő kreálta a legtöbb gólszerzési lehetőséget anélkül, hogy egy árva gólpasszt is adott volna volna. Ez legalább annyira kellemetlen a csapattársaknak (elsősorban a támadóknak persze), mint neki. A dán helyében engem ez alighanem sokkal több távoli lövésre sarkallna...

Úgy érzem most meglesz az első Eriksen assziszt. Soldado és Kane is betalál, illetve a hajrában Lamela is megszerzi az első bajnoki gólját. Kaphatok egy Áment?

COME ON YOU SPUUUUUUUUURRRRRRRRSSSSSSSSSSS!!!!!!!!!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik