Wozniacki a pókerguruval jár?

Vágólapra másolva!
2011.01.12. 14:23
null
Két világklasszis dán, ha találkozik (Fotó: Action Images, resources.pokerstrategy.com)
Különböző pókerportálok egyöntetűen hangoztatják, hogy a női tenisz jelenlegi (legalábbis a világranglista szerinti) első számú versenyzője, a szépséges Caroline Wozniacki a Full Tilt póker alkalmazásában álló, saját sportágában a legnagyobbak között számon tartott Gus Hansennel egy párt alkot.

 


A korábban Rafael Nadallal is szóbahozott 20 éves Wozniackit állítólag régóta ostromolja a laza-agresszív stílusáról ismert (és tőle rettegett…) nagyszerű pókeres, akit a szépség tweetjeiben is előszeretettel említ meg, és akivel egyes oldalak szerint az ünnepeket is együtt töltötte a remek teniszezőnő – Thaiföldön.

Ezt követően Hong Kongba is együtt látogattak el, és nem sokára indulnak Ausztráliába, ahol Wozniacki az év első Grand Slam-tornáján, az Australian Openen, Hansen pedig az Aussie Millionson vesz részt – utóbbi már nyert saját versenyén, még 2007-ben, melyet követően megírta világsikert arató könyvét is: Gus Hansen: Nyílt lapokkal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik