Ryan Giggs jógás DVD-t adott ki

Vágólapra másolva!
2011.01.15. 19:05
null
Ryan Giggs DVD-jének borítója
Az aerobik és Ryan Giggs? Nehéz elképzelni, ugye? Pedig mostantól könnyen előfordulhat, hogy a boltok polcain a fitneszező lányok DVD-i mellett Ryan Giggs termékével is találkozunk, a veterán walesi labdarúgó ugyanis kiadott DVD-n egy jógás összeállítást.


A 37 éves futballista nyolc éve ismerkedett meg a jógagyakorlatokkal, és azóta végigkíséri az életét a keleti bölcselet. Olyannyira, hogy most 40 perces edzésgyakorlat formájában piacra dobta saját termékét is, amely az előrendeléseknek köszönhetően Angliában rögtön a Top 20 között találta magát az eladási listákon.

„Különösen azok számára lehet hasznos ez a DVD, akik irodában vagy számítógép mögött dolgoznak napközben, esetleg vezetnek, a fő célom pedig az, hogy eljuttassam ezt a DVD-t az iskolák fiataljaihoz” – mondta Giggs a kiadványról.

A walesi játékos azt is hozzátette, a jógának köszönheti, hogy a pályafutása ilyen hosszúra nyúlt. „A módszernek köszönhetően csökkenteni tudtam a sérüléseim számát, ezért minden nap jógázok. A testem így ellenállóbb, és képes vagyok arra, hogy továbbra is a legmagasabb szinten teljesítsek.”

A DVD-t interneten 9.99 fontért, kereskedelmi forgalomban 13.99 fontért lehet megvásárolni.

GIGGS JÓGÁZIK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik