Michael Jordan gyerekkorában rasszistának tartotta magát

Vágólapra másolva!
2014.05.08. 14:40
null
Michael „Air” Jordan fénykorában (forrás: sportsintimate.com)
A héten jelent meg egy új életrajzi könyv Michael Jordanről. Néhány érdekes sztorit válogattunk ki a kiadványból. Többek között arról, hogy valamikor rasszistának tartotta magát.

Roland Lazenby állította össze a Michael Jordan: A Life című könyvet, amelyben részletesen leírja a híres kosárlabdázó életét a kiskölyöktől a szupersztárig. Lazenby több mint három évig írta a könyvet, száznál is több interjút készített, hogy megírhassa. Maga Jordan nem vett részt a folyamatban, mert annyira bele akart volna szólni a tartalomba, hogy a szerző erre nem volt hajlandó.

A 90-es években mesélte el az egyik interjújában Jordan, hogy egyszer egy osztálytársa „leniggerezte", mire ő megdobta egy üveggel a lányt.

„Igazi bajkeverő voltam. Akkoriban rasszistának tartottam magam. Lényegében minden fehér embert az ellenségemnek tekintettem."

Lazenby figyelmezteti az olvasót, hogy ezt az információt a maga összefüggésében érdemes vizsgálni. Jordan gyerekkorában a szülőhelyén, Észak-Karolinában minden más déli államnál több tagja volt például a Ku-Klux-Klannak. Szó sincs róla, hogy az akkori gondolkodása egész életében befolyásolná, pusztán őszintén elmondta kiskora érzéseit. Az emberek változnak.

Kiskorában az apjuk gyűrűt szerelt fel a házuk hátsó udvarában, ott egy-egyeztek a bátyjával.

„Őrült meccseket vívtak mindennap a tesójával. Másfél éven keresztül a testvére minden áldott nap megverte egy-egyezésben. Michael magasabb volt, de a bátyja jóval erősebb. George Mumford híres pszichológus, aki együtt dolgozott a Bullsnál MJ-vel, úgy vélte, hogy az ász ugyanúgy bánt a csapattársaival, mint a bátyja vele gyerekkorában. Mindig uralkodni akart rajtuk."

„Jordan brutális volt Pippennel, de ez inkább megacélozta a fiatal játékost. Vérre menő küzdelmeket vívtak. Phil Jackson edző imádta összeengedni őket az edzésen, mintha csak két pitbull küzdene meg egymással."

„Michael Jordan szereti a szerencsejátékot. Ennek ellenére soha senki nem gyanúsította meg azzal Michaelt, hogy kosárlabdára vagy a saját csapatára fogadott volna. Játszott a kaszinóban vagy a golfpályán, esetleg kártyázott, de ez nem csoda. Az NBA tele van szerencsejátékot űző emberekkel."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik