Kobe Bryant perel, mert az anyja eladta a gyerekkorát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.07. 10:30
null
Kobe Bryant szülei szeretik a pénzt (forrás: ocregister.com)
Kobe Bryant, az NBA 2013-as rájátszásától már búcsúzott Los Angeles Lakers jelenleg sérült kosárlabdázója a bíróságon készül pontot tenni egy igencsak furcsa családi vita végére: perelni készül egy New Jersey-i aukciósházat, miután a mama közreműködésével elárverezni készülnek Bryant szüleinek házban hagyott relikviáit, köztük középiskolai, egyetemi és korai Lakers-évekből származó emléktárgyakat és egy bajnoki gyűrűt.

 

Az aukciósház – mely pár hónappal ezelőtt egy Honus Wagner baseball-kártyát adott el 2.1 millió dollárért – 450 ezer dollárt fizetett Kobe édesanyjának a szülői házban hagyott középiskolai edzésfelszerelésekből, egyetemi levelezésekből, trófeákból, bajnoki és All Star-gyűrűkből, valamint egy 2000-es bajnoki döntőn használt, aláírt kosárlabdából álló csomagért, amit ennél jóval többért szeretne a fanatikus gyűjtők részére bocsájtani.

Az ESPN egy forrására hivatkozva azt írja, a háttérben Kobe és Pamela Bryant vitája áll. Az édesanya egy új házat szeretne, fia pedig felajánlott neki egy 250 ezer dollár értékű új otthont, az ötlet azonban nem nyerte el a mama tetszését, ő egy nagyobb, 450 ezer dolláros házat nézett ki magának. Kobe ezt sokallta, az anyja ezért váltotta készpénzre gyermeke igen értékes emlékeit.

Bryant anyja B-tervéről mit sem tudott, csak az aukciós ház hirdetésére hívták fel a figyelmét, ekkor tudatosult benne, azok a cuccai, amelyekről azt hitte, régi szobájában pihennek, hamarosan kalapács alá kerülnek.

Egy Bryant közeli forrás az espnlosangeles.com-nak elmondta, az elmúlt években Bryant több millió dollárral támogatta szüleit. A szülők az aukciós házban azt mondták, Bryant évekkel ezelőtt beleegyezett, hogy az otthon maradt emléktárgyakról (bajnoki gyűrűről van szó!) szabad akaratuk szerint rendelkezhetnek. Kobe erre a beszélgetésre nem emlékszik.

Bryant ügyvédei követelik az árverés leállítását és az emléktárgyak Kobe birtokába való visszahelyezést. Az aukciós ház azzal védekezik, hogy nem tehetik, mert már kifizették az édesanyának, ráadásul az árverés reklámozására is rengetek pénzt fordítottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik