Kis híján ölre ment a New York és a Boston szupersztárja - videó

Vágólapra másolva!
2013.01.09. 18:06
Nem sokon múlott, hogy verekedésbe csapjon át Carmelo Anthony és Kevin Garnett szóváltása a tengerentúli profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keddre virradóra megrendezett New York Knicks–Boston Celtics (96–102) összecsapása után.

„Carmelo Anthony agya ezúttal tényleg eldurrant, és előbb értelmetlen dobálózásba kezdett a Knicks ásza, majd egy technikait is kiharcolt magának, végül pedig az ellenfél öltözője felé is tett egy látogatást a lefújás után” – írtuk tegnap a mérkőzés krónikájával kapcsolatban.

Nos, azóta kiderült, Kevin Garnett dühítette fel a mérkőzés közben beszólogatásaival, amelyet az amerikaiak csak trashtalknak, vagyis szemétbeszédnek hívnak. Anthony elmondása szerint Garnett átlépett egy vonalat – olyanokat mondott, amit „egy férfi egy másik férfinak nem mondhat”, jelentsen ez bármit is –, a találkozó lefújása után pedig kis híján egymásnak estek a felek, akiket azért sikerült szétválasztani, a Celtics-sztár pedig a kis balhé után felszállt a csapatbuszra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik