Így lesz egy csinos szőkéből Arsenal-legenda!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.21. 12:16
Arsenal vs. Spurs a nemzetközi kupaporondon? Hiába játszotta a hétközi Európa-liga-fordulóban szezonja talán legérdektelenebb tétmeccsét a Tottenham „B" a norvég Tromsö ellen, a mély utálattól fűtött észak-londoni rivalizálás egy ilyen jelentétlennek tűnő mérkőzésről sem hiányozhatott.

A Defoe és Eriksen góljaival 3–0-s hazai győzelemmel végződő találkozó közben egy a vendégszektorba jegyet váltó Tromsö-drukker, mit sem törődve csapata nehéz helyzetével, előrántott egy Arsenal-mezt és mosolyogva pörkölt oda a Spurs-fanoknak – utalva arra, hogy az Arsenal pár hete 1–0-ra megverte a Tottenhamet, ráadásul a hét közben sorozatban tizedik idegenben aratott győzelmével klubrekordot állított fel.

Meglepetés! Erre nem sok Spurs-drukker számított csütörtökön a White Hart Lane-en (Forrás: Action Images)
Meglepetés! Erre nem sok Spurs-drukker számított csütörtökön a White Hart Lane-en (Forrás: Action Images)

A kép a mérkőzés lefújását követően villámsebességgel kezdett terjedni a közösségi oldalakon, a világ „ágyús" csoportjai pedig azonnal élő legendává emelték a piros mezt boldogan viselő szőkeséget. A legtöbb futballistának meccsek, gólok és győzelmek százaira van szüksége ahhoz, hogy egy klub legendája legyen, míg ennek a norvég lánynak mindössze egy mezt kellett felvennie a megfelelő helyen és időben.

A háromgólos vereség ellenére főhősünk nem szomorkodott (Forrás: Action Images)
A háromgólos vereség ellenére főhősünk nem szomorkodott (Forrás: Action Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik