Ezeken röhögtünk 2012-ben - mémek, képek, gifek, videók!

Vágólapra másolva!
2012.12.27. 19:24
Szerencsére a 2012-es év sem ért véget (helló, maják!) vicces jelenetek, nagy szívatások (helló, maják!) és mémek garmadája nélkül. A kosárpálya trolljai, óriási borulások, nem normális norvégok, érdekes pályák, hát még a rákerülők, a gépek támadása, idióta rekordkísérlet, fájdalmas angol poénok, volt itt minden. Igyekeztünk a teljességre törekedni – azzal a megkötéssel, hogy az év talán két legnagyobb volumenű eseményéről, a futball Eb-ről és az olimpiáról ezúttal nem veszünk tudomást (nyugalom, jön róluk külön anyag még az idén!) –, de hát egy ilyen válogatás sosem lehet az, írja meg ön is, milyen sportvonatkozású történésen derült az idén a legnagyobbat!

Kamera támadta meg az amerikai focistát Kamera támadta meg az amerikai focistát

Az Oklahoma University–Iowa mérkőzésen egy elszabadult függőkamera (ún. skycam) támadta meg a vendégek egyik játékosát, Marvin McNuttot. Az égből lezuhanó kamera a biztosítókábelek által rángatva szó szerint üldözőbe vette McNuttot, aki kétségbeesetten próbálta lerázni.

„Először csak azt láttam, hogy valami leesik az égből. A következő dolog már az volt, hogy nekem csapódott a kamera” – idézi a játékost a USA Today cikke.

Arsene Wenger gitározik, Gera edzője headbangel rá – gifek

Arsene Wengernek és Roy Hodgsonnak egyaránt balul sikerült az év első meccse: nem elég, hogy mindketten buktak (az Arsenal a Fulhamtől kapott ki 2–1-re, míg a West Bromwich az Evertontól 1–0-ra), még egy-egy figyelmetlen, vagy elkeseredett mozdulatukkal is a vicces kedvű internetezők céltáblájává váltak. Azok után, hogy Wenger képtelen volt zsebre tenni a kezét, Roy Hodgson pedig lefejelte a kispadot, most itt van a két mozdulat egy közös képen, hard rock köntösbe öltöztetve.

Forrás: Redcafe
Forrás: Redcafe

Variációk egy témára: a műeső Suárez és a futballpálya terminátorai

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool uruguayi sztárja, Luis Suárez az év elején sem tudott mindig a lábán maradni, idei első borulását azonban nem műesés, hanem egy igazi terminátor okozta.

A mozgóképért katt a fotóra!
A mozgóképért katt a fotóra!

A tajvani mémgyár idén több alkalommal is beindult, egyik áldozata pedig bizony Suárez volt. A Liverpool uruguayi csatárának műesése (amit az angolban dive-nak, azaz merülésnek hívnak) ihlette meg a szerzőket, akik nem kímélték a támadót, igaz, Tony Pulis, a Stoke City menedzsere, és maga a kiscsapat sem a legjobb színben tűnik fel a videóban.

Persze Suárezt ez sem túlzottan zavarta, inkább dobott egy műesést az Everton kispadja elé is.

(Forrás: http://blog.paddypower.com)
(Forrás: http://blog.paddypower.com)



Ne legyünk szívtelenek, nem ő az egyetlen „műeső”. Gareth Bale most éppen mesterhármasával jelezte, hogy kiváló labdarúgó, de nála több sárgát az elmúlt másfél évben senki nem kapott színészkedésért. Íme, egy díjnyertes domborítás!

(Forrás: whoateallthepies.tv)
(Forrás: whoateallthepies.tv)

A Messinator kicsinálta C. Ronaldót – kép

Persze, mert majd pont Messi marad ki az év végi anyagból. Bár nem önszántából, hanem az Olé című lap jóvoltából, akik az argentin gólvágót Terminátorként, és egyúttal Cristiano Ronaldo kivégzőjeként rajzoltak meg. Hát őőő...

(Forrás: Olé Diario Deportivo)
(Forrás: Olé Diario Deportivo)


A norvégok megint meghibbantak: a sokkoló játék után a buborékfoci találták föl, majd ferde pályán tolták!

Régi barátaink, a helyi TV2 elmeroggyant munkatársai előbb a sokkoló focit találták fel, majd hatalmas műanyag (nejlon?) buborékokat húztak két csapat játékosaira, és egymásnak eresztették őket. Ritka szórakoztató a hatalmas fejjel szaladgáló játékosok látványa, hát még az, amikor egy-egy ütközés után fejre, majd talpra állnak, mint a keljfeljancsi. De, hogy ezzel vége lett volna? Korántsem! Következő lépésnek úgy gondolták, hogy miért korlátoznák képességeiket a sík talaj börtönébe zárva, a „mi a domb oldalán is megélünk” mentalitást előtérbe helyezve, ferde pályán csaptak össze.

Buborékfoci

Ferde pályán sem lehetetlen!

Ha már a nehezített pályák!

Elszabott focipályák: íme, az ország legfurább vonalazású pályái!

Nemrégiben írtunk a nyugat-magyarországi Gönyű SE évtizedekig trapéz alakú, egykor rosszul kimért futballpályájáról, ahol az egyik oldalvonal méterekkel hosszabb volt, mint a másik.

A község – azóta már felújított – sportpályájának elméretezett története bejárta az országot, és sok arcra csalt mosolyt, de ahogy olvasóink a kommentek között és szerkesztőségünknek címzett leveleikben is jelezték, nem a gönyűi az egyetlen ferde alapvonalakkal, egyéb geometriai hiányosságokkal felszerelt labdarúgó-harcmező. És akkor a szintkülönbségekről még nem is ejtettünk szót, de az már egy másik történet.

Arra kértük hát olvasóinkat a Sportszelep (és az NSO) facebook-oldalán, hogy ha ismernek, esetleg egy repülőgép ablakából lefényképeztek, vagy a Google térképének segítségével felfedeztek vonalvezetési hiányosságokkal rendelkező futballpályákat, küldjék el szerkesztőségünk címére. Kaptunk is megfejtéseket szép számmal, a legjobbakat pedig most közzé is tesszük.

(Fotó: Google)
(Fotó: Google)
(Fotó: Google)
(Fotó: Google)


Állatok a pályán, előbb macska, majd mókus

Február elején a Liverpool pályájára nem szokványos szereplő, egy macska futott be. Ha emberek futnak be, zord, izomkolosszus biztonságiak erednek a nyomába, kis túlzással masnit kötnek a lábából, majd a csomagot kiteszik a stadionból. A cicákkal szemben természetesen ilyesmi elő sem fordulhat. Az Anfield 44 ezres közönsége derűsen figyelte, ahogy a jó bőrben lévő macska beszalad a pályára, ellenőrzi a gyep minőségét a Tottenham tizenhatosán belül, elkocog Brad Friedel kapus mellett, majd a legnagyobb lelki nyugalommal leül, és figyel. Néhány másodperc után azonban úgy döntött, hogy elég volt a mókából, és elindult a partvonal felé, ahol a biztonsági emberek gyengéden a kezükbe vették, majd még meg is simogatták a behatolót. A meccs végül 0–0-val ért véget. De, hogy mi köze a macskának Messihez és Torreshez?



Ezt követően természetesen lehetett arra is fogadni, hogy legközelebb milyen állat lép pályára Angliában, és bár a krokodil és a puma szép summát hozhatott volna, míg a kutya a legvalószínűbb tettesnek tűnt, végül ezek közül mindegyik tipp téves lett – a mókusra tevők kasszírozhattak.

(Fotó: whoateallthepies.tv)
(Fotó: whoateallthepies.tv)

Az igazi kung fu panda és az akrobata

A kung fu panda nem csak az animációs rajzfilmben elevenedik meg, hanem a természetben is – már ha a neveletlen bocsot éppen rendszabályozni kell... A bambuszfaló jószágok azért más képességeikkel is fel tudják hívni magukra a figyelmet.

Helyedre!
Helyedre!
(Fotó: The Sun)
(Fotó: The Sun)

Forradalmi újítás a FIFA-hoz, a törpekiadás!

Van egy hiba, egy bug a FIFA 12-játékban, amelynek az a jellegzetessége, hogy az egyik csapat játékosai nagyon aprók lesznek, de minden másnak a mérete változatlan marad. Erre a hibára hívja fel a figyelmet egy vicces videó, amely szerint vége az unalmas játszadozásnak, a törpék ellen bárki győzhet.

Ugyanakkor szoszmoszmacko felhasználó nevű hozzászólónk jogosan megjegyzi, hogy a Barcelona ezzel a buggal veri a világot öt éve. Végül is, minden csak nézőpont kérdése.

Kacsaszáj lecsap

A Premier League előző kiírásában a Wigan meglepetésre legyőzte idegenben a Liverpoolt. A találkozó alighanem legkomikusabb jelenete azonban az volt, amikor a 77. percben a vendégek argentin utánpótlás-válogatott támadója, Franco di Santo Martin Sktrellel kakaskodva „valóságshow-sztárokat” meghazudtoló szájtartással konstatálta a „vörösök” védőjének intelmeit.

A mozgóképért katt a fotóra!
A mozgóképért katt a fotóra!

Kobe különkiadás, dobsz, vagy dobsz

A Los Angeles Lakers sztárját több helyen is kifigurázták a derék sportkedvelők, akadt, aki speciális látásmódjáról dobott össze rögtönzött képet, de volt olyan is, aki új konzolt kreált, túl sok lehetőséget nem hagyva a játékosnak.

Amit a világ lát, és amit Kobe Bryant (Fotó: 9gag)
Amit a világ lát, és amit Kobe Bryant (Fotó: 9gag)


Pepét a madridiak, Piquét és Abidalt a barcások szívatják, Higuaín mindenkit

Még a Valencia elleni rangadó előtt a Real Madrid portugál védője, Pepe adott egy kis ízelítőt technikai repertoárjából – de legalábbis dekázási képességeiből –, amelyre két brazil társának, Kakának és Marcelónak gyerekes tréfa volt a válasza. A mérkőzésen egyébiránt később nem született gól, az agyi kontrollt előszeretettel elveszítő Pepe pedig most is „kitett magáért”, társába, Arbeloába rúgott a mérkőzés közben.

A Barcánál egy jó hangulatú partyn kötöttek ki Abidalék a medencében, Higuaín pedig mindenkit átvert a „belerúgok az üvegajtóba, és közben úgy teszek, mintha arccal vágódtam volna neki trükkel”. Klasszikus...

Guardiola és Torres tökéletes egyetértésben

A Bajnokok Ligája elődöntője után tökéletes összhangban nyilatkozott Josep Guardiola a végül alul maradó Barcelona edzője, és Fernando Torres, a triumfáló Chelsea spanyol csatára. Torres az első mérkőzésen (1–0 a Chelsea javára) nem játszott, a másodikon (2–2) viszont gólt lőtt, amivel beütötte az utolsó szöget a Barca BL feliratú koporsójába. Ezután érthető, hogy Guardiola elkeseredetten nyilatkozott az első találkozó góltalanságát illetően, és bizony, volt valaki, aki mélységesen egyetértett vele...

(Forrás: fbcdn-sphotos-a.akamaihd.net)
(Forrás: fbcdn-sphotos-a.akamaihd.net)

Rafa Nadal olyan, mint egy vízidisznó

Rafa Nadallal viccelődtek a tumblr.com portálon, hiszen egy élelmes ember észrevette, hogy a spanyol teniszező néhány gesztusa nagyon hasonlít a világ legnagyobb rágcsálójának, a vízidisznónak a gesztusaira. Természetesen szó sincs róla, hogy azonosulnánk ilyen állításokkal, de a hasonlatosság itt-ott bizony zavarba ejtő. További képekért katt ide!

Profilból
Profilból
Szomorkodva
Szomorkodva
Ivás közben
Ivás közben

Ramos az űrben keresi a labdát

Nem minden tizenegyest sikerült idén sem belőni. A kategória egyik élfutára a Real Madrid kiválósága, Sergio Ramos nevéhez fűződik, aki a Holdig elrúgta a pettyest a Bayern elleni BL-elődöntőn. Persze, csak a mémerek mulatságos ábrázolásában.

Uram, nem látta a labdámat? (Forrás: Facebook)
Uram, nem látta a labdámat? (Forrás: Facebook)

A KOSÁRPÁLYA URAI

A palánktól méterekre csapódott be a túlsúlyos „zsákolóbajnok”

Az NBA előző szezonjának rájátszásában a Keleti főcsoport egyik párosításában az Atlanta Hawks a Boston Celticsszel találkozott. A második mérkőzésen a szórakoztatásukról a nagyszünetben rendezett zsákolóverseny egyik lelkes, és a saját képességeit jócskán túlbecsülő indulója gondoskodott.

(Fotó: nba.tv)
(Fotó: nba.tv)



A Miami Heat-sztár bekerült a Bosszúállók közé

Maradjunk az NBA-nél! A Miami Heat sztárja, Chris Bosh előszeretettel trollkodik társai mérkőzés utáni nyilatkozataiba, aminek következményeként bekerült a Bosszúállók közé is. Az emberiség megmenekült, a Loki vezette Chitaurinak esélyes sincs!

Chris Bosh cameója a Bosszúállókban
Chris Bosh cameója a Bosszúállókban



Persze, a magyar kosárpályákról sem maradhatott el ezt követően ez a jelenleg, egy bolgár játékosé lett az év trollja díja nálunk.

Maradva a kosárpályánál, az NBA előző szezonjának legjobb újonca, Kyrie Irving nemcsak kiváló kosaras, de pazar színész is: a Pepsi reklámjában Uncle Drew-t játssza, aki leáll néhány New Jersey-i sráccal játszani. Először csak bénázik, és persze jól kinevetik, utána azonban alaposan móresre tanítja a nyikhajokat.

A Celtics újonca sok volt a széknek

CIVIL A PÁLYÁN!

Ne biciklizz a passzsávban, mert ráfázol

Egy napsütéses délutánon a parkban kerékpározni pihentető és élvezetes időtöltés, feltéve, ha a parknak nem azon a részén tesszük ezt, ahol mások futballozni szoktak. Ellenkező esetben a vidám kerékpározás akár csúnya véget is érhet. Mutatjuk, hogyan.

Hordágyon vitték le a pályáról az operatőrt

Percekkel az orosz másodosztályú Jenyiszej–Sinnyik (2–1) mérkőzés kezdete előtt a játékosok már felsorakoztak a himnuszhoz, az operatőr azonban késésben volt. Ilyenkor ugyebár a játékosok elszánt arcát szokás mutatni a tv képernyőjén, a kamerás embernek szednie kellett a lábait, hogy a már felcsendülő dallamok ellenére megfelelő pozícióba helyezze magát. Végül ez lett a végzete. A nagy sietség és pánik közepette megbotlott, és akkorát esett, hogy a játékosok is alig bírták ki röhögés nélkül. Becsületükre legyen mondva, nagyon próbálkoztak. A pórul járt operatőrt végül hordágyon vitték le a pályáról.

Örömittas Terry a Holdon, a királyi esküvőn...

Sokak nem tetszését váltotta ki az a jelenet, amikor csapatkapitány-helyettes Frank Lampard az első számú csékával, John Terryvel közösen emelte fel a Bajnokok Ligája-trófeát a Bayern München elleni győztes tizenegyespárbajt követően, miután utóbbi eltiltás miatt egy másodpercet sem töltött gyepen.

Ahogy azt már számtalan esetben láttuk, az internet tökéletes helyszín, hogy a randomjúzerek mémek formájában „hangot” adjanak elégedetlenségüknek, így ezúttal sem jelentett meglepetést a Terry fémjelezte oltások képsorozata. Nézzük, mit ünnepelhetett még John Terry a BL-döntőhöz hasonló (tehát nulla) szerepvállalással! További képekért katt ide!

A BL-döntőn
A BL-döntőn

A Holdon
A Holdon
A királyi esküvőn
A királyi esküvőn

Räikkönen saját magát verte át a palánkon, kiosztotta csapatát, majd maga járt pórul

Kimi Räikkönen, a Lotus 33 éves pilótája a harmadik helyen végzett az 59. Német Nagydíjon, de ez nem jelenti azt, hogy megúszta volna baleset nélkül a hockenheimi hétvége utolsó napját.

A futam alatt szenzációs előzéseket bemutató finn a versenyről távozva sem lassított, sietségében még egy kordont is megpróbált átmászni, végül ez okozta a vesztét.

A német Bild olvasó-riportere élőben tekintette meg a balul elsült mutatványt, így számolt be a zuhanásról:

„Kimi nagyon sietett, és a kordonon átmászva akarta levágni a parkolóba vezető útját. A jobb lába azonban beakadt, így ráesett az előtte parkoló autóra. Azt kiáltotta, hogy „fu*k!", majd gyors léptekkel távozott a baleset helyszínéről.”


(Fotó: 1mcsatornahu)
(Fotó: 1mcsatornahu)

Kimi tudja! Kimi tudja?

Kimi Räikkönen három év elteltével nyert újra futamot, azonban nemcsak remek versenyzése vált instant legendává, hanem az is, ahogy leoltotta a rádión keresztül az őt megállás nélkül vegzáló csapatát.

„Kopjatok már le, tudom, mit kell csinálnom!” – mondta a rádióba, amit alig pár tízmillióan hallhattak a televíziós közvetítésnek hála.

A Lotusnál biztosan jó fejek dolgoznak, akik nem sértődtek meg az alkoholfogyasztás és a vezetés közötti ellentmondást a maga módján kezelő finn nyers stílusán, a rajongók meg egyenesen imádják: gyorsan rátették egy hangulatos fotóra az angol nyelvű mondatot, és kirakták a csapat rajongóinak Facebook-oldalára, azzal, hogy „Egyszerűen Kimi...” – ja, igaz.

És Kimi is lazán kezeli a dolgot, a Lotus-csapat dolgozói kaptak 500 pólót kedvenc pilótájuktól, rajta a máris szállóigévé lett mondással.

Hogy ne felejtsék el a fiúk (Forrás: Facebook.com/TeamF1Lotus#!/raikkonenkimi)
Hogy ne felejtsék el a fiúk (Forrás: Facebook.com/TeamF1Lotus#!/raikkonenkimi)

Pár héttel később Kimi azonban aligha tudta mit csinál Brazíliában...

Persze Kimivel mostanában mindig van valami, legutóbb például karácsonyi üzenetében tett olyat, amit sokan nem láthattak tőle – röhögött, mint a fakutya!

Alázzák Van Persie-t: Fatman és Robin, mezégetés

Két nagy rivális közötti játékosmozgások általában indulatokat szülnek. Így volt ez Robin van Persie átigazolását követően is. Amint megköttetett a Manchester United és a holland támadó „házassága”, egyből elszabadultak az indulatok. Volt, aki csak képen „szólt be”, de akadt olyan dühös/csalódott Arsenal-szurkoló is (nem is egy...), aki inkább elégette mezét.

Fatman és Robin, azaz Wayne Rooney és Robin van Persie (Fotó: boxofficefootball.com)
Fatman és Robin, azaz Wayne Rooney és Robin van Persie (Fotó: boxofficefootball.com)
Erre már nincs szükség itt
Erre már nincs szükség itt

Charlie Adam megkeseríti a liverpooli kispad életét

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) nyitó fordulójának hétvégéjén a Liverpool háromgólos vereséget szenvedett a hosszú kihagyás után góllal visszatérő Gera Zoltánnal felálló West Bromwich Albion vendégeként, de nemcsak a pályán lévőknek, a kispadra szorult labdarúgóknak is bőven jutott kínos pillanatokból.

Ezt talán nem kellett volna
Ezt talán nem kellett volna

SZÓLJON HANGOSAN AZ ÉNEK!

Minden évnek megvannak a maga divatőrületei, és óriási slágerei. 2012 sem volt kivétel, akadt szép reményű nyári sláger, amely aztán akkora őrületbe csapott át, hogy nem győzött mindenki részt venni benne, aki meg nem, annak pedig nyilatkozataiból vágták össze a dalszöveget. Nincs itt lehetetlen kérem, jöjjön a 43 Fillér által is már bemutatott, Hívj fel, talán! azaz a Call Me Maybe őrület!

Nagyszerű slágert alkottak Carly Rae Jepsenék nem vitás, íme a variációk!

A Miami csodás cheerleaderei kezdték

Brady-nyilatkozatokból

Djokovics persze minden hülyeségre kapható

Senki nem gondolta azt sem, hogy Neymar ebből majd kimarad


Ekkor azonban még kevesen gondolták, hogy a Call Me Maybe az év végére elbújhat a dél-koreai üstökös mellett. Bizony, bizony. Az internet első egymilliárd feletti nézettségű alkotása következik, Oppa, Gangnam Style!

A Buccaneers mesés cheerleaderei pöccentették be a dal szekerét

Az Ohio egyetem sem maradt ki

A Crystal Palace szurkolólányait sem kell persze félteni

A futballpályákra is betört!

Edinson Cavani

A parádézó magyar légiósok is ezzel ünnepeltek

Szalai Ádám 1:10-től

Koman Vladimir 2:30-tól



De még Usain Bolt is bolondozott egyet erre

Kiült a pánik Hajnal Tamás arcára

A Hajnal Tamással felálló Stuttgart megőrizte hazai pályán kiharcolt kétgólos előnyét Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva otthonában rendezett El-visszavágón, és 3–1-es összesítéssel feljutott az Európa-liga főtáblájára. Hajnal gólpasszal segítette csapatát, végigjátszotta a mérkőzést és a kép tanulsága szerint nemcsak ellenfeleivel, hanem a labdával is farkasszemet nézett. Nem is kérdés: Hajnal nyert!

(Forrás: whoateallthepies.tv)
(Forrás: whoateallthepies.tv)

Rekordkísérlet – sörivással kombinált futásban!

A londoni olimpia 800 méteres síkfutásának ötödik helyezettje, az amerikai Nick Symmonds különleges rekordkísérletet tett. Egy mérföld távolságot akart megtenni 5:09 perc alatt. Az idő nem valami acélos, ilyen szintű versenyzőnek simán teljesíthető lett volna, de az volt a feladat, hogy futás közben igyon meg négy dobozos sört.

Symmonds az úgynevezett „Sörmérföld” nevű versenyszám rekordjára hajtott, de nem járt sikerrel. A 28 éves versenyző az egykori kanadai maratoni futó, Jim Finlayson rekordját szerette volna átadni a múltnak. Nem sikerült neki, picivel elmaradt a vágyott időtől. Ennek ellenére nem volt letörve, elmondta, hogy szorgalmasan fog edzeni, hogy minél hamarabb övé lehessen a rekord. Váljék egészségére!

Így szívasd a búcsúzó csapattársat

A Celtic Glasgow két futballistája időt és energiát nem kímélve tette a dolgát, és biztos, hogy Mohamed Bangura emlékezni fog a búcsú napjára.

A csapat két játékosa, Kris Commons és Joe Ledley rászánhatott néhány órát, mire csapattársuk, Mohamed Bangura Audiját tele ragasztották színes post-it cetlikkel. A Sierra Leone-i csatár fél évre kölcsönbe kerül az AIK Solnához, de most holtbiztos lehet benne, hogy ezek a kedves skót fiúk szeretik és visszavárják.

Mohamed Bangura autója elölről (Fotó: twitter.com/kcommons15)
Mohamed Bangura autója elölről (Fotó: twitter.com/kcommons15)
És hátulról
És hátulról

Az angol labdarúgás legsúlyosabb poénja

Megvan az a vicc, mikor a West Ham találkozik a Fulhammel és nem marad belőlük semmi? A híresen pihent angol humor egy klasszikus darabja:

Ehhez nincs mit hozzáfűzni
Ehhez nincs mit hozzáfűzni

NFL-ökörségek, avagy az Intergalaktikus liga, és a Szezám utcai irányítók

A fantázia világa a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságot sem hagyhatta ki a derék szórásából, két gyöngyszemmel emlékezünk az idei NFL-lel kapcsolatos alkotásokra, a Star Wars-rajongóknak kihagyhatatlan Intergalaktikus ligabeli sisakokkal, és a Szezám utcai irányító hasonmásokkal.

(Fotó: deviantart.net)
(Fotó: deviantart.net)
Aaron Rodgers (Green Bay Packers) – Chester Rat
Aaron Rodgers (Green Bay Packers) – Chester Rat

A magyar nyilatkozatkirály

Horváth Ferencet a szezon közben nevezték ki az élvonalbeli Kecskeméti TE vezetőedzőjének. A korábbi 32-szeres válogatott támadó nemcsak az olaszoknak lőtt két góljáról híres, hanem arról is, hogy nála frappánsabban egyetlen tréner sem nyilatkozik a honi labdarúgásban. Stevie Wonder, kilövés a Holdra és az első randi izgalma.

Baumgartner megcsinálta! „Háromrekordos" űrugrás, majd mémforrás

Ki ne tudná, hogy Felix Baumgartner sikeresen teljesített űrugrását. A tervezett 36.5 km helyett végül 39 magasról ugrott ki, hogy átlépje szabadesés közben a hangsebességet – ön is átélheti ide kattintva! –, majd lett ugyanilyen gyorsan mémhős.

A világ tetején?...
A világ tetején?...
Balotelli arca pont elfér az űrben
Balotelli arca pont elfér az űrben
Nyilván kimarad a Gangnam Style az ugrásból – nem
Nyilván kimarad a Gangnam Style az ugrásból – nem

Casillast is alázza a japán szuper WC

A közelmúltban kifejlesztett egyik japán toalett (S.G.T.K. – Super Great Toilet Keeper) képes kivédeni egy akár 160 km/órás sebességgel a gólvonal felé hasító lövést is. A sportos WC védési hatékonyságát két mozgásérzékelővel felszerelt csúcstechnológiájú kamera segíti, amelyek a két kapufára vannak felszerelve, és a labda pontos irányát hivatottak kiszámolni, mindössze 0.1 másodperc alatt.

Miután a másodperc töredékrésze alatt a rendszer analizálta és kiszámolta a labda mozgását, jelet küld a kapu közepén elhelyezett toalettnek, amely egy kisebb labda kilövésével akadályozza meg hitetlenkedő főhősünket a gólszerzésben.

Az S.G.T.K. egy érdekes összjáték eredménye. Két névrokon vállalat, a TOTO (elit fürdőszobai felszereléseket gyártó cég) és a toto (sportfogadással foglalkozó cég) közös fejlesztésének remekműve. A Super Great Toilet Keeper megalkotói formabontó termékükkel elsősorban a környezetvédelem fontosságára szerették volna felhívni a figyelmet, bár egyelőre nem teljesen világos, hogy a toalett milyen módon teszi majd élhetőbbé világunkat. Egy biztos, ami a fürdőszobai technológiát illeti, a japánok egy méretes Godzilla-lépéssel a világ előtt járnak.

A szuper WC hatékonyságát a 32-szeres japán válogatott csatár, Kubo Taszhuiko tesztelte, lássuk milyen eredménnyel.

Bale arccal szerzett öngólja – az idők végezetéig

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójának rangadóján a Tottenham Gareth Bale vezérletével 2–1-re legyőzte a Liverpoolt. A walesi klasszis az első negyedóra végére már gólnál és gólpassznál járt (ebből Aaron Lennon volt eredményes), de a 72. percben szerencsétlen öngólt szerzett – mondjuk nehéz lenne tudatosnak nevezni, ugyanis a felszabadítani igyekvő Lennon szimplán „pofán rúgta”, így a peches Bale-ről nemcsak saját hálójába pattant a labda, de pár percig biztos sajgott a feje...

A szerencsétlen eset – végtelenítve (Forrás: whoateallthepies.tv)
A szerencsétlen eset – végtelenítve (Forrás: whoateallthepies.tv)

Dobott egy hátast a segítőkész drukker

A holland élvonalban hétvégén rendezett Vitesse–Roda (3–0) bajnoki mérkőzésen egyértelműen bebizonyosodott, mennyire veszélyes tud lenni, ha valaki egy korsó sörrel a kezében próbál visszarúgni egy lelátóra tévedt labdát.

Mindeközben Törökországban... Hé haver, figyelj a mezedre!

Mino Raiola kicsi Mona Lisái: Zlatan és Mario

Ha egy ügynök egy személyben felel kedvenc idiótánk, Mario Balotelli és a híresen könnyű személyiségű Zlatan Ibrahimovic ügyeiért, akkor megérthetjük, ha néha elgurul a gyógyszere. Idén többek között mindkét játékos volt már a Mona Lisa...

Több sem kellett a kreatív elméknek Mino Raiola nyilatkozatánál (Fotó: gazeta.pl)
Több sem kellett a kreatív elméknek Mino Raiola nyilatkozatánál (Fotó: gazeta.pl)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik