Eltűnt! A Tottenham szurkolói a felsült rekordigazolást kerestetik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.18. 11:20
null
Eltűnt! (Forrás: Twitter)
Megváltóként és Gareth Bale méltó örököseként érkezett a Tottenhamhez, de a szezon végéhez közeledve nyugodtan kijelenthetjük, hogy Erik Lamela a 2013-as nyári átigazolási időszak egyik legnagyobb hasra esése lett.

A 30 milliós, klubrekordot jelentő összegért igazolt argentin a szezon nagy részében sérüléssel bajlódott (felépült, majd újra rásérült), de egészségesen is a padot koptatta vagy a keretbe sem nevezték. A szezonban 17 tétmérkőzést és 950 játékpercet tud felmutatni, január első napja óta egyetlen meccsen sem lépett pályára.

Ha ez nem lenne elég az AS Roma korábbi játékosának, az elmúlt napokban a Spurs drukkerei is csúnyán oltani kezdték: ellepték Észak-London utcáit az „Eltűnt!” poszterek, amelyek Erik Lamela holléte felől érdeklődnek.

A támadó fotójával ellátott papíron a leírás szerint az egykor imádott, de fejlődésképtelen „kiskedvenc” eddig is ritkán bukkant fel, de mostanra teljesen eltűnt a szemek elől. Képtelen volt alkalmazkodni új környezetéhez, utoljára összezavarodott és üres tekintettel látták sétálni. Most próbálják megtalálni.

A megtalálónak nem jár jutalom, mivel a pénz nem a fán terem és egyébként is ügyelni kell a pénzügyi fair play szigorú szabályaira – zárják tréfásan a felhívás sorait.

Egy elkeseredett szurkolói oldal olyan messzire ment, hogy a Twitteren #FindLamela hashtaggel a Metropolitan Police hivatalos oldalát is „riasztotta” az eltűnéssel kapcsolatban.

Az argentin kilétéről egyelőre nincs infó, de jövője nagy valószínűséggel a Serie A-ban folytatódik a következő szezontól: a pletykák szerint a Milan és az Inter is örömmel látná soraiban Lamelát. Ha egyszer megtalálják…

Lamela londoni időszakának egyetlen gólöröme az Európa-ligában a Sheriff ellen (Fotó: Action Images)
Lamela londoni időszakának egyetlen gólöröme az Európa-ligában a Sheriff ellen (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik