A Green Bay legendás irányítója óvná gyermekeit az NFL-től

Vágólapra másolva!
2013.11.16. 17:57
null
Az ijesztő memóriazavarral küzdő Brett Favre örül, hogy két lánya született (Fotó: Action Images)
Brett Favre, az NFL-ben szereplő Green Bay Packers legendás irányítója és egyben az amerikai futball (nem hivatalos) reklámarca váratlanul sportága ellen fordult.

 

A visszavonult Brett Favre a Today Tv-show riporterének, Matt Lauernek árulta el egy interjúban, „ha lenne fia, nem szeretné, ha futballozna.”

„Bizonyos szempontból örülök, hogy nincs fiú gyermekem. Pusztán a nyomás miatt is, amivel szembesülne, ha a futballt választaná – kezdte nyilatkozatát a 44 éves Favre, majd így folytatta – Ha nem futna be karriert, mindenki egy kudarcként könyvelné el. De leginkább a fizikai megterhelésről és a sok ütéstől, illetve annak következményeitől félteném, amit el kéne viselnie.”

Favre korábban már beszélt arról, hogy visszavonulása óta ijesztő memóriazavart tapasztalt, aminek bizonyára a futballban eltöltött két évtized az oka. Bevallása szerint egy alkalommal azt is elfelejtette, hogy két lánya közül az egyik mit sportol.

Nem a legendás irányító az első sztár az NFL-ből, aki úgy gondolja, gyermekét nem szívesen engedné a szülők körében évről évre kevésbé népszerű amerikai futball közelébe. Mióta pontosan ismert, milyen károsodást okozhatnak az agyban az amerikai futball során elszenvedett ütések és ütközések, Terry Bradshaw és Adrian Peterson is hasonlóképp nyilatkozott, akárcsak a híres tengerentúli sportriporter, Bob Costas.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik