Ibrahimovic megszerezte Beckham iPodját, és elárulta, mit hallgat az angol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.05. 11:15
null
Zlatan Ibrahimovic és David Beckham (Forrás: Metro)
David Beckham életének szinte nincs is olyan rezdülése, amelyről ne tudósított volna a média. Például az is köztudott – legalábbis azoknak a táborában, akik kedvelik őt ˜–, hogy meccsnapokon az öltözőben iPodjával a fülén jelenik meg, hogy különféle kedvenc zenéivel hozza magát meccshangulatba.

Hogy mit hallgat ilyenkor, az részben ismeretlen volt. Eddig. Merthogy még nem hozta össze Beckhamet a jó sorsa olyan alakkal, mint Zlatan Ibrahimovic. A PSG öltözőjében azonban ott van a svéd fenegyerek, aki kihasználta a rövid időt, ami arra jutott neki, hogy ellenőrizze a számlistát. Beckham ugyanis éppen kiment valahová, a hórihorgas csatár pedig megkaparintotta az iPadot.

Ibrahimovic arra számított, hogy a futballisták körében népszerű R'n'B-slágereket talál rajta, esetleg néhány angol rockbandát, de tévedett… Azt látta, hogy Becks számlistáján Justin Bieber, a Jonas Brothers és hasonló előadók dalai vannak rajta.

„Belenéztünk a lejátszási listájába az öltözőben – tele volt Justin Bieberrel, Jonas Brothersszel meg Selena Gomezzel. Reméltük, hogy lesz rajta néhány menő angol rockbanda vagy hip-hop-zenész. Jó tudni, hogy David Beckhamnek nem mindenben van jó ízlése” – kacarászott Ibrahimovic.

Szerintünk meg Zlatan kamuzik... A 38. születésnapját május 2-án ünneplő Beckset a Spotify zenehallgatós oldal is meglepte egy öt dalból álló listával, azon Rihanna és Kanye West (ezért mi kérünk elnézést...) mellett van Jake Bugg, Michael Kiwanuka és David Bowie is – bizonyára nem véletlenül. Ráadásul közismert tény, hogy a kamaszként Londonból Manchesterbe kerülő fiatal Davidet magával ragadta a korszak legendás Madchester szcénája, és mai napig él-hal a stílus egyik ikonikus bandjáért, a Stone Rosesért.

Ami sokat javít a helyzeten, de az tény, hogy az amerikai R‘nB.-mánia túlságosan is mély nyomokat hagyott Becks zenei ízlésében. Teccett volna Angliában maradni, ugyebár...

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik