Azt csinálunk, amit akarunk - az MU ásza hajnalig kocsmázott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.23. 16:24
null
Az MU ásza hajnalig kocsmázott (Fotó: dailymail.co.uk)
Chris Smalling, a Manchester United sérüléssel bajlódó futballistája kiélvezte a West Ham elleni siker minden pillanatát, ráadásul a találkozó után sem fejezte be az ünneplést, hajnali 3.15-kor még egy manchesteri kocsma előtt énekelgetett.

A Manchester Evening News egyik szemfüles fotósa kapta le a „vörös ördögök" angol játékosát vasárnap hajnalban, amint egy helyi bárból távozva énekeli a manchesteri szurkolók egyik kedvenc rigmusát.

„Ez a Manchester United, azt csinálunk, amit akarunk, ez az MU" – üvöltötte Smalling.

A helyiek szerint a manchesteri testvérével és még három barátjával bulizott egész éjszaka, majd hazafelé futballindulókat énekeltek és táncoltak.

Az MU ásza hajnalig kocsmázott (Fotó: dailymail.co.uk)
Az MU ásza hajnalig kocsmázott (Fotó: dailymail.co.uk)

Edzésre biztos nem kellett reggel sietnie az angolnak, hiszen sérülése miatt még legalább egy hónapig nem tréningezhet a társaival. És különben is, ez a Manchester United: azt csinál, amit akar...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik