A legröhejesebb sérülés összetevői: 1 korábbi ZTE-csatár, 1 feleség, 1 nyelv

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.05. 12:17
null
A legröhejesebb sérülés összetevői: 1 korábbi ZTE-csatár, 1 feleség, 1 nyelv (Fotó: NSO-montázs)
Emlékeznek még Artjoms Rudnevsre? A lett csatár 2009 és 2010 között futballozott Magyarországon, méghozzá a ZTE színeiben. És hogy most miért írunk róla? Maradjunk annyiban, hogy nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt.

 

Mint arról nemrég beszámoltunk, elhagyta a HSV-t, és várhatóan Görögországba szerződik Artjoms Rudnevs.

A lett azonban most a futball helyett egy teljesen érthetetlen sérülés miatt került a címlapokra.

A Bild beszámolója szerint a korábbi hamburgi támadó az utcán veszett össze feleségével, a vita pedig odáig fajult, hogy Rudnevsné beleharapott párja nyelvébe.

Hogy hogyan jutottak el eddig a pontig, arról nincs hír, de az biztos, hogy nem csak egy játékos harapásról volt szó. A lett csatárt ugyanis az esetet követően mentővel kórházba kellett szállítani, ahol több öltéssel összevarrták a nyelvét.

ILLUSZTRÁCIÓNK IS VAN A SÉRÜLÉSRŐL

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik