10 tény, amit nem tudsz Messiről

Vágólapra másolva!
2011.01.11. 11:31
Lionel Messi – immár mint kétszeres Aranylabda-győztes játékos – a világ jelenlegi legjobb futballistájaként egyike azoknak, akiknek minden lépését nyommal követi a média. Mégis, az argentin támadó magánéletéről – minthogy nem egy harsány típus – meglehetősen kevés információt lehet tudni, mi most mégis összegyűjtöttünk tíz pontot, amely a barcelonai „kisisten” privát életét hozza hozzánk közelebb.

Lionel Messi kiengedhet kicsit: ismét ő lett a világ legjobbja (fotó: Action Images)

1. PÉLDAKÉP

„Szeretném elkerülni az összehasonlításokat Maradonával, mert számomra soha nem volt még csak hozzá fogható sem” – nyilatkozta korábban példaképéről Messi. Pedig Aranylabda-címének megvédése után aligha kerülheti el az újabb párhuzamba állításokat. Igaz, vb-t nyerni vele együtt sem sikerült…

2. OLASZ ŐSÖK

Messi apai ága talján ősökkel büszkélkedhet: Angelo Messi 1883-ban vándorolt a „csizmaországbeli” Anconából Dél-Amerikába. Lionel 104 évvel később az Italiano Garibaldi elnevezésű kórházban látta meg a napvilágot egy gyári munkás apa és egy takarítónő anya harmadik fiaként.

3. TEJES KARAMELLA

Leo nem tagadja, hogy édesszájú: legnagyobb élvezettel a Latin-Amerikában kedvelt édességet, a dulce de leche-t – egyfajta tejes karamella – fogyasztja. Amúgy leginkább édesanyja főztjét kedveli, de elmondása szerint édesapja is remekül helytáll a konyhában.

4. VÖRÖS ÉS GRÁNÁT

Honlapján a vöröst említi kedvenc színeként. Azt nem tudni, hogy csupán gránátvörös kiadásban-e.

5. FOTELHARCOS

A 169 centiméter „magasra nőtt”, ezért A Bolhának becézett Leo legkedveltebb időtöltése a játék a PlayStationnel, ám aligha hisszük, hogy jobban játszik a gépen, mint a gyepen.

6. GAUCHÓ

Az apró tízes kedvenc könyve az argentin író, José Hernández elbeszélő költeménye, a Martín Fierro. A mű a gauchók életét mutatja be, és a nemzeti függetlenség egyik mérföldkövét jelenti a latin-amerikai országban.

7. ÖRÖMFIÚ

Messi hazafiságát jól jellemzi, hogy kedvenc mozgóképes alkotása is egy argentin dráma. Az El hijo de la novia című (magyarul Az örömfiú címen fut) 2001-es alkotás Oscar-díj-jelölést kapott a Legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

8. EZ MEG MILYEN ZENE?

„Nincs kedvenc zeneszámom, jöhet minden, ami cumbia. Néhány csapattársam csak nevetett, amikor megmondtam nekik, hogy cumbiát hallgatok. Furán néztek, és azt kérdezték, hogy az meg mi” – nyilatkozta Messi. Amúgy amiről szó van, az kolumbiai eredetű latin tánc és zenéje.

9. SZOKÁSOS

A 23 éves, rosariói születésű játékos nem különösebben babonás típus mégis van egy fura szokása. „Mindig nedves hajjal lépek pályára” – mondja Messi.

10. VANCZÁK VILMOS

Szinte bizonyosak vagyunk benne, Lionel Messi egy életre megjegyezte a magyar válogatott balhátvédjének nevét. Első válogatott mérkőzésén ugyanis Markus Merk 40 másodperc után kiállította a védő elleni – vélt – szabálytalansága miatt. Ez az egyetlen kiállítása volt eddig válogatott pályafutása során.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik