Világjáró magyarok külföldi karácsonyai

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2011.12.25. 17:01
null
Sok szép hely van a világon, de a karácsony legjobb otthon, a családdal
A sportoló és edző abba az „emberfajtába" tartozik, akit munkája gyakran szólít el az otthonából, néha egészen messzi tájakra – egyeseket még a legbensőségesebb családi ünnep, azaz karácsony idején is. Az alábbiakban olyan emlékekből szemezgetünk, melyekre világlátott szakembereink tettek szert valaha különböző égtájakon, gyakran szeretteik nélkül. Szomorú tény, hogy a második három történet mesélője már nem lehet köztünk – élményeik révén azonban felidézhetjük őket és nagyszerű pályájukat is.

 

Karácsonyok szempontjából Temesvári Miklós sokáig nem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen a labdarúgó-szakember edzőként, majd továbbképzésekre küldött instruktorként az ünnepeket sokszor különböző távoli fejlődő országokban töltötte. Egy európai szenteste még a könnyebben „feldolgozható" kategóriába tartozott volna, ám ő legtöbbször olyan helyeken járt, ahol a hőmérséklet ritkán süllyed 35 Celsius-fok alá...

„Először 1977-ben kellett külföldön karácsonyoznom, akkor Tanzániába szólított a kötelesség – mesélte a Nemzeti Sport 2001-es összeállításában. – Ünnepi hangulatunk ott nem nagyon alakulhatott ki, bár a szállodában azért valaki összetákolt egy fenyőfát, és legalább az emlékeztetett a karácsonyra. Tizennégy évvel később pedig a Maldív-szigetek kapitányaként mentem Srí Lanka fővárosába, Colombóba, egy torna miatt.

Nagy dáridóról persze ott sem lehetett szó, hiszen december huszonötödikén a házigazda csapat és negyvenezer néző várt ránk. Így számomra ez a nap olyan volt, mint a többi: semmi ajándék, semmi készülődés, ha jól emlékszem, még telefonálni sem tudtam haza. Mondjuk a másnap mindenért kárpótolt, mivel legyőztük Srí Lankát, s még a Maldív-szigetek elnöke is felhívott és gratulált..."

Az egykori kétszeres válogatott futballista, a kilencvenes évek folyamán Malajziában kétszer is légióskodó Bücs Zsolt ugyancsak messzi ázsiai tájakon tesztelhette, milyen is ott a karácsonyi készülődés. Merthogy a jobbára muzulmán országban igenis van ilyesmi, másfelől az igazi maláj karácsonyba (s így a bejgli ottani alternatívájába...) már nem kóstolhatott bele, mert szenteste napjára hazatért.

„Szerencsére addigra befejeződött a bajnokság, így hazajöhettem, de az előkészületek azért engem is megleptek – magyarázta a jelenleg Debrecenben edzőként dolgozó szakember. – Komolyan mondom, sokkal nagyobb ott a felhajtás, mint nálunk. A városok tele vannak emberekkel, szinte minden sarkon egy Télapó köszönti a járókelőket, míg az utcák karácsonyi díszkivilágítást kapnak. Egyedül, de érthető okokból a fenyőfa hiányzik, ezt az emberek műfenyővel pótolják. Mindez egy olyan országban, ahol a lakosság nyolcvan százaléka muzulmán. Így a karácsony arrafelé elvben nem nagy ünnep, a gyakorlatban viszont az. Olyannyira, hogy még szaloncukrot is ehettem..."

Németh László az angol férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott sokáig, és szerette volna, ha akkor 15 esztendős lánya, Jennifer megtudja, milyen a karácsony mifelénk. A világjáró szakember ezért ünnepséget rendezett szülőhazájában, amelyen a sportág színe-java megjelent.

„Aki eljött, megtudhatta, milyen is az Angliában nagy hagyományokra visszatekintő közös éneklés – mondta Németh László. – Volt töltött káposzta is, és minden, ami az ünnep velejárója. Jennifer számára persze furcsa volt, hiszen az angliai karácsonyok mellett ünnepelt már Izlandon, ahol tizenhárom napon keresztül mindennap jön a Mikulás, vagy éppen az Emírségekben, ahol pedig tevén érkezett..."

Az utóbbi jelenség Arábiához kötődik, és ugyancsak ahhoz a vidékhez kapcsolódott Bicskei Bertalan sztorija is, noha a mesteredző az NS érdeklődése idején, azaz tíz éve éppen Kínában tartózkodott és tartott előadásokat. Ő sem először töltötte távol szeretteitől a szentestét – első ízben akkor gyújtott gyertyát a család nélkül, amikor Szaúd-Arábiában edzősködött, igaz, arról azért gondoskodott, hogy ne legyen egyedül.

„Gondoltam egyet, és meghívtam magamhoz a klub brazil tagjait: két játékost, a masszőrt, illetve a kapusedzőt – elevenítette fel a különös karácsony történetét a labdarúgótréner, válogatottunk egykori szövetségi kapitánya. – Rajtuk kívül a két hindu pályamunkás is megjelent a vacsorán, szóval jó kis társaság jött össze.

Arrafelé persze nem lehetett karácsonyfát venni, így a vendégeknek be kellett érniük az általam a piacon vásárolt virágokkal. Arra azért már nem vállalkoztam, hogy töltött káposztát főzzek, inkább rendeltünk különböző finomságokat a közeli étteremből. Mellé pedig ittuk a sört, na persze az ottani előírásoknak megfelelően az alkoholmentes fajtából...

A játékosok ajándék gyanánt azt kérték tőlem, hadd telefonáljanak haza Brazíliába, megígérték, nem beszélnek sokat. Az első srác két perc után el is búcsúzott a szeretteitől, hanem aztán jött a másik, akit húsz perc után úgy kellett megkérni, hogy tegye le a kagylót..."

A szakembert 2001-ben ugye Kínában érték az ünnepek, és amíg arra várt, hogy végre hazautazhasson, amint mesélte, jókat derült a helyi szálloda kedves munkatársain. Azok ugyanis az ünnepi feelinget magáévá tevő igazgató döntésének értelmében Mikulás-jelmezben rohangáltak fel és alá a hotelben...

Most pedig nemcsak térben, hanem időben is jóval távolabbra ugrunk vissza – sok-sok évtizeddel ezelőttre. Az természetesen ma is igaz, ami régen, azaz hogy San Francisco csodás hely. Meredeken fel- és lefelé rohanó utcák, vidáman csörtető villamosok, az ország legrégebbi kínai negyede, felhőkarcolók, pálmafák és más délszaki növények, a Twin Peaks zöldellő ikerdombja, az égbetörő Golden Gate vöröslő acélláncai, az Alcatraz méltóságteljesen távoli szigete. Szóval – tényleg lenyűgöző.

Úgy egyébként. Ám akadt néhány magyar sportoló, akit ötvenöt esztendeje Friscóban ért a szenteste – és valahogy egyikük sem tudott örvendeni a város bájainak. 1956 decemberét írtuk, néhány héttel a melbourne-i olimpia után. Jó néhányan döntöttek úgy, hogy nem szállnak fel a hazafelé induló repülőre. Ezt senki sem vetette a szemükre akkor tájt. Más kérdés, hogy ezek a szemek kissé bepárásodva révedtek az üresnek tetsző távolba azon a karácsonyon.

Jeney László a harmadik olimpiáján volt túl, és az uszodákban csak Pierre néven ismert zseniális vízilabdakapus már a második aranyérmét nyerte Ausztráliában (a '48-as ezüstje mellé), de Kárpáti Györggyel párban inkább a magyar sportolóknak szervezett amerikai túrát választotta (amelyről ők ketten 1957 februárjában végül hazatértek).

„A nyárból a télbe érkeztünk, már ez sem tett jót a hangulatunknak. A szálloda futballpályányi halljában szerveztek ugyan nekünk egy kis összejövetelt, ez azonban nem volt túl emlékezetes. Nem tudtam beszélni a feleségemmel telefonon, úgyhogy nem éreztem túl jól magam. Fent üldögéltem a szobámban, egyedül, se fenyőfa, se semmi, csak az emlékek...

A karácsony egyébként is olyan ünnep számomra, amikor elmerengek a múlton, előjönnek a régi élmények. Nem tudtam, nem akartam megosztani ezeket akkor senkivel, azaz elég megrázóan alakult az a karácsony. Olykor bizony sírásra görbült a szám széle, annyira nyomasztott a rám szakadt magány. Végül hozattam két üveg pezsgőt, és azok segítségével álomba ringattam magam..."

Néhány évvel később Bene Ferenc is sokat utazgatott a világban, ráadásul év végén is (a sokszoros gólkirály nem mellesleg úgyszintén ötkarikás bajnoknak vallhatta magát). Nagy divat volt ugyanis régebben a téli túra, amikor a válogatott vagy az érintett klubcsapat játékosai nemcsak felvásárolhatták Dél-Amerika teljes sombrero- és tequila készletét, hanem általában még jól el is verték az ellenük rendelt együtteseket.

Két apróságra azonban nagyon kellett vigyázniuk a kirándulások szervezőinek: egyrészt hogy ne legyen gond a vámon, másfelől pedig hogy a futballisták érjenek haza szentestére. Utóbbi nem minden esetben jött össze...

„Az Újpesttel és a válogatottal is sokszor túráztunk, de az egyik hatvanas évekbeli portya a többinél jóval emlékezetesebb maradt – mondta a lila-fehérek legendás gólvágója. – Már nem tudom, miért késtek a járatok, de december huszonnegyedikén azon kaptuk magukat, hogy nem otthon vagyunk a családdal, hanem valahol Frankfurt és Bécs között egy vonaton. Persze nagyon nem örültünk ennek a fordulatnak, na de jobb híján elhatároztuk, hogy azért is megünnepeljük a karácsonyt.

Kerítettünk egy kis fenyőfát, azt szépen feldíszítettük a játékosok aranygyűrűivel és nyakláncaival, majd felállítottuk az egyik hálókocsiban. Amíg a vonat robogott Bécs felé, a feleségek és gyerekek meg otthon bontották ki az ajándékokat, mi letelepedtünk a kocsiban, és csak sztoriztunk és sztoriztunk, nagyon jól éreztük magunkat. Persze hiányzott a család – no de az a válogatott is olyan volt, mint egy nagy család..."

A fentiekből is látszik, a szentestét tulajdonképpen mindenhol meg lehet tartani, két dolog kell hozzá igazán, a békesség és a megfelelő társaság – hiszen ez a szeretet ünnepe.

Boldog Karácsonyt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik