Újító: lejtőre került, így nyert háromhetest

Vágólapra másolva!
2011.09.14. 09:16
null
Öt éve kazah napok voltak a Vueltán: Kaszecskin (balra) és a győztes Vinokurov
Jól emlékezhetünk az idei Tour de France egyik (sajnálatos módon) leglátványosabb epizódjára, amikor az elátkozott 9. szakaszon Alekszandr Vinokurov az útról leszaladva valósággal berepült a fák közé, és a combcsonttörése nemcsak a versenyének, hanem a karrierjének is véget vetett (mondjuk 38 esztendős lévén amúgy is visszavonult volna az idény után). Alább a legnagyobb sikerét idézzük fel a nemcsak népszerű, de egyben sokoldalú kerekesnek, aki öt évvel ezelőtt mindenféle műfajban villantott a Vueltán.

Alekszandr Vinokurov a nemzetközi profi kerékpársport egyik csillaga volt a közelmúltig, aki pályafutása során – néhány kivételtől eltekintve a Telekom csapatában, az előző évtized első felében – összesen három egynapos klasszikust és öt kisebb többnapost nyert meg, valamint a Touron is aratott négy szakaszsikert.

Franciaországban 2003-ban járt a csúcson, amikor istállója vezéreként harmadik lett az összetettben, majd két esztendővel később ötödik – de ekkor már problémái támadtak Jan Ullrich „főnökségével", így hamarosan odébbállt.

A következő szezon fejleményeiről lesz szó a továbbiakban, de mielőtt rátérnénk ezekre, a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy történetünk után egy évvel a Touron ő sem kerülhette el korunk kerékpársportjának szomorú velejáróját, a tiltott (mód)szerek miatti lebukást, és mivel vérdoppingon kapták, a kizárás nyomán hazájában egy esztendőre eltiltották. Ebből aztán kettő lett, mert a nemzetközi szövetség (UCI) nem nyugodott bele a csekély mértékű büntetésbe, és a Sportdöntőbíróság révén érvényesítette is a szempontját.

Az orosz nemzetiségű, de születésétől Kazahsztánhoz kötődő (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért: kazah) „Vino" nem így akart eltűnni a színről, ezért 2009-ben visszatért, és néhány kisebb erőpróba mellett tavaly a Liege–Bastogne–Liege, illetve a Tour egyik etapjának megnyerésével újra kiérdemelte a helyét az elitben. Más kérdés, hogy idén szó szerint „elszállt" a Francia körversenyen, azaz a búcsúja mégsem sikerült a legideálisabb módon...

Na de vissza az öt évvel ezelőtti Vuelta a Espanához, amelynek 8. szakaszán Vinokurov tőle szokatlan módon sprintbefutót nyert – igaz, segítette őt, hogy enyhe emelkedőn zajlott a hajrá. (Ez volt egyébként a második részsikere a spanyol csúcsviadalokon egy korai, 2000-es győzelme után.)

Másnap, a 9. szakaszon (lásd videó) került sor a 2006-os királyetapra. Hősünket nyilván az is motiválta, hogy a rajtnál megjelent Danial Ahmetov kazah miniszterelnök, aki nem csak unaloműzésként látogatott el a Vueltára, ugyanis az Asztana-csapatnak maga a kazah állam a tulajdonosa.

A hatodik hegy, a La Cobertoria utolsó kilenc kilométere átlagban 8.5 százalék meredekségű volt. Hét kilométerrel a befutó előtt Andrej Kaszecskin és Vinokurov robbantott. Utóbbi hiába vezetett végig, mögötte meghúzódó honfitársa végül így sem bírta vele a tempót, azaz Vino egyedül maradt, és ismét diadalmaskodott.

Mögötte Alejandro Valverde, majd Kaszecskin érkezett, s az Illes Balears-istálló spanyolja a második helyével átvette összetettben az első helyet. A nap vesztese a szlovén Janez Brajkovic lett, aki végül 2:14 perc hátránnyal futott be, s elveszítette az aranysárga trikót, sőt mindjárt öt pozíciót esett vissza.

Aztán eltelt pár nap, mígnem a 17., hegyi szakasz igazán drámai küzdelmet hozott. „A Vuelta még nem ért véget, lesz két hegyi etap, nagyon várom, mi történik szerdán és csütörtökön. Ezek kiváló terepet nyújtanak a támadásra, valamint arra, hogy csökkentsem a hátrányomat" – mondta még a rajt előtt Vinokurov, miután kedden, az egyik legnehezebb távon semmit sem sikerült ledolgoznia az 1:42 perces hátrányából Valverdével szemben.

VUELTA 2006: A KIRÁLYETAP BEFUTÓJA


Vele ellentétben viszont érthetően elégedett volt a spanyol éllovas, akin egyelőre sem a hegyekben, sem az időfutamon nem találtak fogást az időben tőle egyre távolabb kerülő riválisok. Valverde még egy amulettet is őrizgetett, amely ezek szerint szerencsét hozott, pedig a keddi szakasztól tartott a legjobban, nem a szintén kiemelt kategóriás hegyi befutóval záruló következőtől. „Vinokurov az ígéretének megfelelően támadott, de én is nagyon jó erőben éreztem magam, ezért minden akciójára tudtam válaszolni" – mondta elégedetten.

A kazah a szerdai és a csütörtöki etapról beszélt, míg Valverde meg sem említette a szerdait. Neki annyiban igaza is volt, hogy hiába súlyosbították méretes csúcsok ezt a szakaszt, az utolsó hegyi hajrától még kereken húsz kilométernyi problémamentes lejtmenet várt a bringásokra – gondoltuk a start előtt.

Az összetettben 8:05 perc hátránnyal a tizedik helyen álló Thomas Danielson megszökött öt társával, őket pedig nem lehetett túl messzire engedni, ezért az első kategóriás Alto de Albondónon a favoritok is megrántották a sort, s ennek következtében többen lemaradtak, míg a legjobbak négy perccel haladtak a szökevények mögött.

A 8.4 kilométer hosszú, átlagosan 8.1 – de helyenként 11-12 – százalékos emelkedő hegyi hajrája előtt két kilométerrel Vinokurov ellépett Valverdétől és Carlos Sastrétől, az aranytrikós spanyol viszont most nem tudta tartani a lépést. De nem ez volt a pláne, hanem az, hogy a kazah hihetetlen tempóban száguldott lefelé az elsőség reményében. A hegyi hajránál még csupán nyolc másodperc volt köztük, az utolsó húsz kilométeren viszont Vinokurov meglepetésre 1:39 percet vert Valverdére, aki hiába tekert a bolyban, senki sem segített neki, egyedül meg képtelen volt felvenni riválisa iramát.

Csak nyolcadik lett (Danielson és az azonos idővel célba érő kazah, meg másik öt kerekes mögött), vagyis a feje tetejére állt a világ. Mindenki arra számított, hogy a Spanyol körverseny a hegyekben, esetleg a szombati időfutamon fog eldőlni, erre az Asztana szőke bringása a szerdai útvonal elvileg könnyebb befejező részén vette át az első helyezettnek járó aranysárga trikót.

Az utolsó magaslati befutóval záruló csütörtöki szakasz rajtjától 129 kilométert kellett megtenni a dupla hegyig 2006. szeptember 14-én. Előbb 610 méterről tekertek fel 1180-ra (második kategória), majd négy kilométernyi enyhe lejtő után nyolc kilométer kegyetlen mászás következett, helyenként tízszázalékosnál is meredekebb terepen (kiemelt kategória).

Már a hegy lábától kezdve hatalmas volt a tempó, és Valverde képtelennek bizonyult támadni. Sőt Kaszecskin a spanyol José Angel Gómez Marchentéval megpuhította az éllovasok csoportját, majd abban a pillanatban, amint beérték őket, kilőtt Vinokurov, és hatalmas tempóban haladt felfelé, noha több ponton tizenhét-tizennyolc százalékos volt az emelkedő.

Egyedül Kaszecskin tudta utolérni, és Vinokurov még a győzelmet – valamint az ezzel együtt járó húsz másodpercnyi jóváírást – is átengedte csapattársának (akivel a célban kéz a kézben ünnepeltek). Összetettben Kaszecskin az erejével teljesen elkészülő spanyol Carlos Sastrét (CSC) megelőzve ekkor lépett fel a harmadik helyre. Valverde mindent megpróbált, de csak fellángolásokra volt képes, félperces hátrányát nem tudta csökkenteni, mi több, Vinokurov már ötvenhárom másodperccel vezetett előtte.

A kegyetlen hegyek után pénteken egy támadásra alkalmatlan könnyebb szakasz várt a résztvevőkre, ezért a spanyol egyetlen esélye az elvesztett kitüntető ruhadarab (La Roja) visszaszerzésére a szombati időfutam maradt. Csakhogy ebben a műfajban (is) a kazah számított jobbnak, így lassan elkezdhette tervezni a vasárnap esti, madridi győzelmi bulit.

„Csütörtökön Vinokurov erősebb volt nálam – ismerte el Valverde. – Gratulálok neki, mivel gyakorlatilag megnyerte a Vueltát." A (leendő) győztes pedig elárulta: amikor szerdán látta a spanyolon, hogy nincs túl jó állapotban, csütörtök reggel megbeszélte az istállóval, mindenképpen támadnak majd. Szerinte azért is volt fontos a siker, mert nagy publicitást adott az Asztanának és ezáltal egész Kazahsztánnak.

Pénteken aztán az üldözők nem tudtak Vinokurovék eszén túljárni, és leszakítani az asztanásokat, majd szombaton az épp a 33. születésnapját ünneplő éllovas megszerezte a harmadik szakaszgyőzelmét is a 2006-os Vueltán (a változatosság kedvéért ezúttal időfutamon...), és mivel a zárónapon nem szokott változni a sorrend, tulajdonképpen már nyert is, a „kazah szendvicsbe" foglalt Valverde, illetve Kaszecskin előtt.

Alekszandr Vinokurovot korábban abban az évben a Tour de France egyik esélyeseként emlegették, így új csapatában, a májusig Liberty Seguros néven jegyzett együttesben – a német Ullrich árnyékából kilépve – bizonyíthatta volna, nem véletlenek a korábbi kisebb többnapos versenyeken aratott sikerei, valamint az 2000-es olimpiai ezüstérme (ugyancsak a német mögött...), továbbá a 2004-es vb-bronza (amelyhez két idénnyel később még egy ugyanolyat hozzátett).

A spanyol doppingdoktor, Eufemiano Fuentes listája azonban romba döntötte a terveit. Bár Vino nem szerepelt a Tour rajtja előtt egy nappal nyilvánosságra került névsorban, alakulatából öt bringás igen, négy fővel pedig nem lehetett rajthoz állni. A nevük ekkorra Asztana-Würth-re változott, mivel Manolo Sainz csapatigazgatót már májusban őrizetbe vette a spanyol rendőrség, a főszponzor kivonult, s helyére érkezett támogatónak a kazah állam (amely a nemzeti lobogó színeit is „kölcsönözte" a versenyzőknek).

A kihagyott megméretés következtében azonban visszaesett Vinokurov formája, az augusztus eleji Német körversenyen például 9:06 perc hátránnyal csak a 25. lett, miközben csapat- és honfitársa, Andrej Kaszecskin a bronzérmet szerezte meg. Ráadásul a Vuelta 5. szakasza is a gyengébb erőállapotáról tanúskodott, az első hegyi etapon közel két percet kapott a nagy esélyesnek tartott spanyol Valverdétől, és hiába szerepelt jól utána (lásd a már tárgyalt 8. és 9. menetet), ezt a hátrányt sokáig nem tudta ledolgozni, sőt a 16., a Vuelta egyik legnehezebb etapján sem tudott fogást találni vetélytársán.

A 17. szakaszon viszont, mint feljebb szintén kiderült, fantasztikus produkciót láttunk tőle. A granadai befutó előtt húsz kilométerrel található hegyi hajránál lévő nyolc másodperces fórját a lejtmenetben másfél percesre hizlalta, átvéve ezzel az aranysárga trikót, ráadásul másnap nem várt arra, hogy Valverde (vissza)támadjon, ő robbantott, a Panderára felvezető útvonalon tovább növelte az előnyét, és ezzel eldöntötte a viadalt.

A hétvége már csak hab volt a tortán: az akkor még szovjetunióbeli Petropavlovszkban született, de három gyerekével már Monte-Carlóban élő kerekes vasárnap hivatalosan is a Spanyol körverseny legjobbja lett – s ezzel feliratkozott a legnagyobb viadalok győzteseinek listájára –, miután a három hét alatt igazán sokoldalúan bizonyította a tehetségét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik