Nagyon hívták az NFL-be a szibériai óriást

– Mindenekelőtt gratulálok a tizedik Európa-bajnoki aranyához, amelyet az idén Minszkben szerzett. Ez páratlan teljesítmény.
– Nem szeretem, ha szuperlatívuszokban beszélnek rólam – válaszolta a Nemzeti Sport 1998. május 12-i számában a riporter által rendkívül közvetlennek jellemzett Alekszandr Karelin. – Egyszerű ember vagyok, birkózó, aki mindig a lehető legjobb eredmény elérésére törekszik. Én például Hegedűs Csabát életemben először egy zuhanyozó alatt láttam meg. Rögtön elszaladtam, és szóltam a csapattársaimnak, hogy nézzék meg. Mert tiszteltem a korábbi eredményeiért. Aztán az utazások közben sokat beszélgettünk Gáspár Tamásról is, aki meg tudta verni Balbosint. A magyar birkózóiskolát, a magyar küzdősport-kultúrát különösen tisztelem.

– Hallott-e a számunkra felejthetetlen emlékű Kozma Istvánról, egykori súlycsoporttársáról?
– Természetesen. Tudom, hogy nagy egyéniség volt, robbanékony ember, a nehézsúlyban kétszeres olimpiai bajnok.

– Ön viszont háromszoros ötkarikás győztes, valamint sokszoros Európa- és világbajnok. Ott van a lehetőség, hogy vébéaranyainak számát akár tízre növelje, és amit még soha senki nem ért el birkózásban, négyszeres olimpiai bajnok lehet. Erre törekszik?
– Könnyű ezt kérdezni. Nem tudom. Ahhoz nekem is minden évben be kell verekednem magam az orosz csapatba, hogy ez sikerülhessen. Nem lottó ez, a szigorú válogatási elvek rám is vonatkoznak.

– Hogyan kezdődött a pályafutása?
– Ahogy mindenkié. Jöttek az iskolába a szakemberek, és kiválogattak engem is, mert nagytermetű, erős fiúnak láttak. Hat és fél kilósnak születtem...

– Hallottam, hogy az ősei medvebefogók voltak...
– A nagyapám. Az édesapám is nagy vadász volt, de ő már puskával.

– Van családja?
– Természetesen, van bátyám, nővérem, kisfiam, de nem szeretek erről beszélni. Ez magánügy. A hároméves kisfiamról, Ivanról sokan kérdezik, hogy birkózó lesz-e belőle. Honnan tudnám? Ezt nem lehet előre látni. Különben is zavar, hogy az újságírók a tíz Európa-bajnokságomról mint adatról beszélnek, azt nem nagyon kérdezik, hogy mennyi munka van mögötte.

– Akkor most én megkérdezem.
– Tizennégy évesen kezdtem birkózni, akkor egyszer sem tudtam felhúzni magam úgy, hogy a vascső fölé kerüljön az állam. Azóta harmincöt-negyvenszer is könnyedén megy. Fekvenyomásban százkilencven, guggolásból felállásban kétszázharminc kilóra vagyok képes.

– És most, hogy a korábbi edzéseknek köszönhetően a világ legsikeresebb birkózójának mondják, még van türelme napról napra edzeni?
– Ez nem türelem kérdése. A tréningek számomra a legizgalmasabbak, mert egy elképzelés megvalósításának folyamata zajlik az edzőteremben. A verseny számomra már kevesebb impulzust ad. Az már produktum. Az edzések alkotóelemei az igaziak.

– Meggyőződésem, hogy ön már többet tud a birkózásról, mint akár a klub-, akár a válogatottbeli edzője.
– Ne folytassa! Ezt nem szabad így kezelni. Az edző adja a sportolónak a módszertani, metodikai hátteret. A birkózónak meg mindent meg kell tennie, hogy a lehető legtöbbet meg tudja valósítani az edzői elképzelésből. Ez csak akkor megy, ha a mestere tekintélyét a versenyző az utcán, vele sétálva is érzi, és biztos abban; hogy ha például azt mondja neki, ezt a filmet meg kell nézni, akkor elindul jegyet venni.

– Úgy tudjuk, hogy jól ismeri Szergej Kirijenkót, az új orosz miniszterelnököt.
– Ismerem. Birkózó volt ő is. Meggyőződésem, hogy a birkózókra jellemző tűrni tudás segítette hozzá, hogy ne adja fel a hosszú huzavona közben a küzdelmet. Győzelmi hajlamai vannak. Tudja, hogy mit akar, és hogyan kell azt véghezvinnie.

– Segíti a sportágat, hogy egy volt birkózó lett Oroszország kormányfője?
– A világ is tudja, hogy Oroszországban nagyon nehéz időszakot élünk át. A birkózók testben és lélekben is erős emberek. Megoldják a maguk problémáit. A miniszterelnököt nem szabad most kihasználni, hagyni kell, hogy az ország súlyos gondjaival foglalkozzon. Meggyőződésem, hogy gyorsítani fogja a megoldási folyamatokat.

– Barcelonában elért győzelme óta, úgy tudjuk, állandóan keresik az amerikaifutball-klubok, hogy kössön velük szerződést. Igaz, hogy aláírt, de kitöltetlen csekkeket tettek ön elé az atlantai, harmadik olimpiai aranyérme után?
– Igaz. De nem ez a lényeg. Engem birkózóként ismernek. Az amerikaifutballban senkiként kellett volna kezdenem. Így a nyolc-tíz klub megkeresésére nemet mondtam, és ezt azóta sem bánom.