Bubka csúccsal, papuccsal, krikszkraksszal

Vágólapra másolva!
2011.06.04. 08:35
null
Bubka: rendszeres csúcsok, aztán érdekes vonalak (Fotó: archív)
A sportok királynőjének (egyik) királya volt Szergej Bubka, aki még az atlétika „koronás fői" közül is kimagaslott uralkodásának fényességével és tartós voltával. Az első hat vb-n (1983–1997) csakis ő nyert rúdugrásban – az olimpiákkal nem volt szerencséje, csupán 1988-ban szerzett aranyat –, és elsőként vitte át a hat métert, majd mindmáig egyedüliként a 610 centis határt. Összesen 35-ször állított fel világrekordot: 17-szer szabadtéren (614-ig jutott), míg 18 alkalommal fedett pályán (615). Ám a három ízben (1984–1986) is a Szovjetunió legjobb sportolójának megválasztott klasszis – aki manapság Ukrajna olimpiai bizottságának elnöke, NOB-tag,  sőt egy ideig parlamenti képviselő volt hazájában, ahol Doneckben még szobra is áll – hamar ráérzett, hogy egyesével feljebb lépdelve nemcsak a versenyek vonzerejét garantálhatja megbízhatóan, de ezáltal gyakorta tehet szert „csúcsprémiumra" (miközben a győzelmét ritkán veszélyeztették). Így sosem tudjuk már meg, mire lett volna képes, ha mindig kihozza magából a maximumot... Birodalmi hazája széthullásának évében, napra pontosan húsz esztendeje nyert meg simán egy viadalt a közeli szlovák fővárosban (majdani vb-ezüstérmesünk, Bagyula István lett a negyedik), ami jó apropó mai cikkünkhöz.

Szaván kell fognom Szergej Bubkát – gondoltam –, amikor megtudtam, hogy a világ legjobb rúdugrója rajthoz áll a Pozsonyi Nagydíjon (írta utóbb az 1991. június 4-i erőpróba kapcsán a Nemzeti Sport szakírója, a magasugróként korábban fedett pályás Európa-bajnok Mátay Andrea, akit az alábbiakban idézünk – a szerk.).

Tavaly ugyanis a spliti Európa-bajnokságon nem volt hajlandó nyilatkozni. Kedves volt, szívélyes és jópofa – de interjút nem adott. „Majd ha újra világcsúcsot ugrom" – ismételgette, arra célozva, hogy az elmúlt esztendő nem sikerült számára valami jól.

Időközben lepergett a fedett pályás szezon, s Bubka csak úgy szórta a csúcsokat. Majd elkezdődött a szabadtéri idény, melynek legelején, Sizuokában újabb rekorddal jelentkezett be. Egy világcsúcskísérlet következett Sevillában, s most Pozsonyban áll rajthoz (ami után öt nappal Moszkvában majd tovább srófolt picit a bő egy hónappal azelőtt Japánban elért „kinti" 607 centin – a szerk.).

„Eljött az én időm" – szántam el magam, s meg sem állok Pozsonyig, a Hotel Bratislaváig, a GP szervezőinek főhadiszállásáig. Ám az ünnepelt világsztárt itt nem találom. „Elmenekült – mondják a rendezők –, meglehetősen fárasztó dolog közel tíz éven keresztül a középpontban lenni..."

Bubka inkább a nyüzsgéstől távoli, de a stadionhoz közeli, lényegesen egyszerűbb Sportházat választotta. Igen, igen, nem tévedés. Az a híres-nevezetes Bubka, aki – mint rebesgetik– egy-egy fellépéséért már 40 ezer dollárt is elkér, nem luxusszállóban keres menedéket, hanem ott, ahol már évek óta rendszeresen edzőtáborozik (Pozsonyban amúgy félig-meddig szívességből indul, mivel nem felejtette el, hogy éveken át itt készülve lett nagy rúdugró, s hogy e város szinte már díszpolgárnak tekinti).

Újabb autózás, és amikor megérkezem a Sportházba, éppen otthonosan, melegítőben és papucsban slattyog vacsorázni. Láttomra meghökken, s eleinte esze ágában sincs az ígéretét teljesíteni.

– Az utóbbi időben meggyűlt a bajom az újságírókkal – magyarázta. – Naponta röppentenek fel rólam valamilyen szenzációs hírt, olyat, amelyből egy szó sem igaz.

– Például mit?
– Például, hogy... – nevetve legyint, mintha azt mondaná: ám legyen. – Például, hogy Franciaországban akarok letelepedni. Vagy hogy elmegyek otthonról, mert megijesztett a kusza politikai és gazdasági helyzet, a csernobili katasztrófa.

– Valóban, erről én is hallottam.
– Egy norvég lapban jelent meg. Az újságíró nyilván elkapott néhány szófoszlányt egy beszélgetésből, s jó kis sztorit kerekített belőle. Pedig én az állampolgárságomat soha nem adom fel. Igaz, hogy tárgyalok egy francia klubbal, de ez csak azt jelentené, hogy a színeiben versenyeznék. Ám ugyanerről egy német egyesülettel is egyeztetek, s ahonnan jobb ajánlatot kapok, oda igazolok. De elköltözni? Eszembe sem jutott...

– Úgy hallottam, nagyon szereti a családját, bár rendkívül ritkán találkozik a szeretteivel.
– Bizony hiányoznak a gyerekeim. Az egyik kisfiam már hat-, a másik négy és fél éves. Keveset látom őket, hiszen versenytől versenyre utazom. Az áprilist és májust viszont velük töltöttem, s innen is először hozzájuk megyek majd haza.

Bubka mint komoly családapa... Bevallom, nehéz ebben a szerepkörben elképzelni azt az embert, akit Splitben – pályafutása mélypontján – egy héten át csak mókázni láttam a szálloda halljában. Igaz, ugyanő a versenyeken olyan hatásosan szokott koncentrálni, hogy a tévé előtt a karosszékben ülő néző sem mer megmoccanni, nehogy megzavarja. Talán e képességének is köszönheti, hogy nyolc évvel ezelőtt a legelső világbajnokságon óriási meglepetést okozva berobbant az élvonalba, s 20 esztendősen diadalmaskodott.

– Hogyan él a helsinki vébé az emlékezetében?
– Természetesen nagyon boldog voltam. De ki ne lett volna az a helyemben? Ám érdekes módon a következő év mélyebb nyomokat hagyott bennem. Nyolcvanháromban még nem volt vesztenivalóm, és győztem. Utána viszont bizonyítanom kellett, hogy a világbajnoki címem nem a véletlen műve volt. S azóta csak romlott a helyzet. Bár világcsúcsokat ugrom, de egyre nagyobb a rám nehezedő nyomás. Mindenki engem akar túlszárnyalni, engem akar felülmúlni.

– Átmenetileg ez sikerült is, hiszen az Európa-bajnokságon csak hatodik lett. Ráadásul nemcsak ezen a viadalon voltak problémái, tavaly végig halványabb teljesítményt nyújtott.
– A májust és a júniust sérülésekkel kínlódtam végig. Egyáltalán nem tudtam súlyzós edzéseket végezni, márpedig erő nélkül nem lehet ugrani.

– Számított arra, hogy ilyen hamar visszaszerzi a trónját?
– Biztos voltam benne. Tudtam, hogy jó vagyok, s éreztem, ha rendbe jövök, nem lehet baj.

– Milyen eredményt tart még elérhetőnek?
– Hogy én mit érhetek el, arra inkább nem válaszolok, de úgy gondolom, hogy a most létező rudakkal az ugrók teljesítményének felső határa úgy 630 és 650 centiméter között lehet. Persze ha alapvetően új anyagokból készítenének rudakat...

Beszélgetésünket autogramkérő gyerekek szakítják meg, s Bubka kitartóan osztogatja az aláírásait. De milyeneket! Egy hosszú lendületes vonás jobbra, egy balra, egy kis krikszkraksz, és kész is. No, ebből kérek én is. Ezt másoknak is látniuk kell. Amikor kész, somolyogva nyújtja felém, mintha az kérdezné: „Nos, hogy tetszik?"

– Jó, jó – mondom –, de hol van ebben a név? Egyáltalán: latin vagy cirill betűkkel van írva?
– A rejtvényt mindenkinek magának kell megfejtenie – tréfálkozik, s megállapítom, hogy ha az írásból nem is, de a sarokba odabiggyesztett 612-ből az atlétikát szeretők rögtön beazonosíthatják e kézjegyet...

A HATSZOROS VILÁGBAJNOK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik