A ralis McRae végzetét a levegő jelentette

Vágólapra másolva!
2011.09.15. 09:30
null
Colin McRae túl fiatalon kényszerült végső búcsúra (Fotó: archív)
A Lokomotiv Jaroszlavl hokicsapatának borzalmas múlt szerdai tragédiája fájó módon terelte a közvélemény figyelmét a légi szerencsétlenségekre, így honlapunk is megemlékezett a sokak életét követelő korábbi hasonló esetekről. Szomorú aktualitás, hogy ma, nyolc nappal később van az évfordulója egy kevesebb áldozattal járó, de éppoly iszonyú helikopter-balesetnek, amely négy ember halálát okozta, köztük egy igazi világsztárét: Colin McRae a ralisport egyik népszerű és nagyszerű bajnoka volt.

Colin McRae, a ralisport élő legendája 2007. szeptember 15-én délután zuhant le skóciai birtoka közelében, és a balesetben életét vesztette. A 39 éves versenyzőn kívül még hárman (köztük a korábbi világbajnok ötéves fia) haltak meg a gépben, amely lángok martaléka lett.

Szomorú, kegyetlen tréfája a sorsnak, hogy ha már ilyen fiatalon és drámai módon vesztette életét, így kellett meghalnia McRae-nek: a levegőben szerencsétlenül járva, s nem pedig a földön, egy villámgyors autóban, ralizás közben – hiszen azt szerette a legjobban a világon.

Annyiszor törte össze magát (nem véletlenül becézték McCrash-nek...), és annyiszor megúszta, hogy valószínűleg ő sem tartotta ezeket mind számon. Persze itt-ott összevarrták, itt-ott begipszelték, de még a legnagyobb bukások után is hamar összekapta magát, és már újra a versenypályákon száguldott. Eszébe sem jutott, hogy abbahagyja.

Talán 2000-ben, a korzikai vb-futamon esett a legnagyobbat. Negyven méter mély szakadékban lógott fejjel lefelé a biztonsági övön majdnem egy órán keresztül, az arca és a keze összetörve. A tűzoltók vágták ki a Fordból, és utána még hetekig nem szívesen nézett tükörbe. Ám ez sem futamította meg. Mint ahogyan az sem, amikor 2005-ben jó néhány szaltó után a Nissan terepjáró a tetején állt meg a sivatagban. Merthogy a Dakart is ki kellett próbálnia. Sőt, hátborzongató, de 1998-ban egy helikopterbalesetet is túlélt Kenyában...

Egy szó, mint száz: sokszor hívta ki maga ellen a sorsot, azonban mindig megúszta, ezért már-már úgy tűnt, sérthetetlen. Egyszer azt mondta: „A kockázat relatív: minden a sebességről és az élvezetről szól..." A sebességről. Mert az volt az örök szerelem számára. Talán ezért vette meg annak idején az Eurocopter AS350 Squirrel („Mókus") típusú, könnyűnek számító egy hajtóműves helikoptert is, amely a végzetes napon 16 óra 10 perckor a skóciai birtoka közelében egy erdős völgyben a fák közé zuhant.

A hírek sokáig bizonytalanok voltak: mivel az áldozatokat nem tudták minden kétséget kizáróan azonosítani, senki sem merte azt mondani, hogy 1995 világbajnoka meghalt. Késő este azután Colin öccse, a szintén a ralipályákról ismert Alister megerősítette az információt, hogy 39 éves bátyja a fedélzeten tartózkodott.

Ekkor már a versenyző ügynöke és egyik legjobb barátja, Jean Eric Freudiger is nyilatkozott a balesetről: „Nem hiszem, hogy vezetői hiba történt. A legjobb barátom volt, a lányom keresztapja, úgyhogy nagyon jól ismertem, és tudom, óvatos pilóta volt. A legjobb ember, akit ismertem, egyelőre még fel sem fogtam, hogy nincs többé..."

A négy áldozat
A négy áldozat

A rendőrség információi szerint négyen voltak a helikopteren, köztük McRae ötéves fia, Johnny is... Rajtuk kívül a bajnok barátja, a 37 éves Graeme Duncan és a kis Johnny hatesztendős pajtása, Ben Porcelli ült a gépen. Mind a négyen szörnyethaltak.

Az utólagos vizsgálatok kimutatták, hogy minden bizonnyal vezetői hiba okozta a bajt. A szigorú előírásoknak megfelelően McRae-nek is át kellett volna esnie engedélye megújításán, amely a történtek előtt másfél évvel, 2006 márciusában lett volna esedékes, de ő elmulasztotta. Ezzel azonban senki nem állította, hogy gyakorlatlan pilóta lett volna, csupán a jelentés is rögzítette a tényt.

A tragédiát közvetlenül az váltotta ki, hogy a helikopter nagy sebességgel repült alacsonyan, és valamilyen okból kifolyólag fordulás közben letért az ideális útvonalról, a korrigáló manőver pedig, valószínűleg a kellő magasság hiánya miatt, nem sikerült.

Akárhogy is, kevesebb lett a földön egy nem akármilyen emberrel, akinek a halála sokkolta a barátait és a ralirajongókat (de talán az egész világot). Igazi hírnévre 1995-ben tett szert, akkor koronázták világbajnokká – a Subaru pilótájaként. Győzelme nagy feltűnést keltett, mivel ő volt az első brit, aki elhódította a trófeát, ráadásul a valaha volt legfiatalabb végső győztesként.

COLIN McRAE

Nem sokat, mindössze két viadalt nyert meg az ominózus idényben (más kérdés, hogy visszavonulásakor 25 sikerrel ő tartotta a vb-futamelsőségek rekordját), ám a legfontosabb diadal az övé lett. Hazai pályán, a szigetországi futamon múlta felül a legendás Carlos Sainzot, és 27 évesen meghódította a világot.

Egy évvel később a királynő a Brit Birodalom Érdemrendjének MBE-fokozatával tüntette ki, a legnagyobbak közé emelve ezzel a tehetséges skótot, aki tudott fegyelmezett lenni, ha kellett, de azért szeretett viccelődni, élni is.

Két csapatot segített konstruktőri vb-trófeához: a Subarut 1995-től 1997-ig háromszor, a Citroënt 2003-ban. 1987 és 2006 között összesen 146 világbajnoki futamon indult, ezalatt 25 győzelmet aratott, és bár hivatalosan 2003 volt az utolsó teljes idénye a rali elitjében, azért néhány alkalom erejéig vissza-visszatért.

Az utolsó hírek szerint azt tervezte, hogy 2007-ben újra a világbajnoki mezőny tagja lesz – ha tényleg így gondolta, egészen biztosan akadt volna olyan csapat, amely alkalmazza, hiszen afelől senkinek sem volt kétsége, hogy nem felejtett el vezetni. 2004-ben és 2005-ben amúgy a Dakar-ralin is részt vett, és januárban újra elindult volna a leghíresebb tereprali-erőpróbán.

Annyi, de annyi terve volt, ám ezeknek mind gátat szabott az a tragikus délután. Az a nap, amely őt is elvette a britektől – alig két esztendővel azután, hogy másik, szintén subarus világbajnokuk (2001), a McRae-nél két és fél évvel fiatalabb Richard Burns agytumorban elhunyt...

EMLÉKEZÉS COLIN McRAE-RE

„Nagyszerű ember a magánéletben, félelmetes ellenfél a versenypályán" – jellemezte az elhunyt pilótát Nicky Grist, aki hosszú éveken át volt McRae navigátora és együtt nyerték meg a világbajnokságot.
„Elképesztően gyors volt" – mondta az akkor még aktív Formula–1-es klasszis David Coulthard, a szintén honfitárs Jackie Stewart, az F1-es legenda pedig így fogalmazott: „Óriási veszteség Skócia számára."
„A kedvenc versenyzőm volt, sok vb-futamon láttam" – nyilatkozta a hétszeres világbajnok olasz Valentino Rossi, aki másnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság portugáliai állomásán nyert a MotoGP-ben, és győzelmét McRae emlékének ajánlotta.
„Colin elképesztően tehetséges pilóta volt. A rali a passziója és a hivatása is volt egyben. Amikor versenyautóban ült, a mindent vagy semmit taktikát követte, és ezzel rengeteg rajongót szerzett magának" – mondta róla a Subaru csapatfőnöke, David Richards.
„A sors tragikus iróniája, hogy Colin pilótaként annyiszor játszott a halállal és egy helikopter-balesetben vesztette az életét" – írta Jeremy Hart újságíró, az elhunyt egyik legjobb barátja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik