Villa: „...hogy picivel még jobb legyen a Barca”

Vágólapra másolva!
2010.05.21. 18:00
null
Immár nincs kétség afelől, mely színek dicsőségéért harcol a jövőben David Villa (Fotó: Action Images)
David Villa boldog, hogy a „világ legjobb csapatába" igazolhatott, ugyanakkor elégedettséggel tölti el, hogy utolsó valenciai idényében segíthetett visszajuttatni eddigi csapatát oda, ahová való, azaz a Bajnokok Ligájába – többek között ez derült ki a spanyol labdarúgó-bajnokság jelenlegi legeredményesebb hazai játékosának első hivatalos barcelonai nyilatkozatából.

„Ide mindenki boldogan írna alá, hiszen, ahogyan mondani szokták, ez a világ legjobb futballcsapata. Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy itt lehetek" – jelentette ki pénteken hivatalos bemutatása alkalmával David Villa, akit a Barcelona négy évre megvásárolt 40 millió euróért.

„A gólszerzés általában nehéz mutatvány, de ha olyan társak vannak az ember környezetében, mint Xavi, Messi, Busquets, Keita vagy Pedro, akkor azért könnyebben megy a munka" – folytatta a játékos, akinek Barcelonába szerződéséről már tavaly nyáron is szó volt. Akkor meghiúsult az ügylet, amit ma már Villa sem bán különösebben.

„Sokféle érzés kavarog bennem, hiszen sok barátot kell elhagynom, de megnyugtató arra gondolni, hogy a most véget ért szezonban a klub visszakerült arra a szintre, ahová való, és ősztől újra a Bajnokok Ligájában harcolhat – utalt a játékos a közelmúltra. – Valenciában lett belőlem ember és futballista, az első pillanattól fogva otthon éreztem magam a klubnál. Szeretném, ha mindenki tudná: nagy büszkeséggel viseltem ezt a mezt, és a szívemben rengeteg élményt őrzök."

Arra az újságírói kérdésre, mégis mit tud betenni a közösbe a friss spanyol bajnok háza táján, így válaszolt:

„Keményen és nagy-nagy alázattal fogok dolgozni, és minden vágyam, hogy picivel még jobb legyen a Barca. Alig várom, hogy elkezdődjön a munka!"

Az említett kérdést természetesen Txiki Begiristainnak, a Barca sportigazgatójának is feltették, kikérve a véleményét arról a pletykáról is, miszerint Villa érkezésével Zlatan Ibrahimovic akár feleslegessé is válhat, pontosabban cserealapként használható például Cesc Fabregas (Arsenal) esetleges szerződtetésekor. Begiristain kitérő válasza:

„Úgy vélem, Ibra az idény háromnegyed részében nagyszerűen futballozott, úgyhogy szó sincs arról, hogy eladásra kínálnánk. Célunk továbbra is az, hogy tovább erősítsük a csapatunkat. Ellenben ha egy játékos, és nemcsak Henryra gondolok, azt mondja, nem érzi jól magát nálunk, készen állunk a tárgyalásra."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik