Sevilla: pereskedés kezdődött az ETO téli szerzeménye miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.28. 17:53
A spanyol Marca napilap beszámolója szerint a bosnyák Borac Banja Luka feljelentette a Sevillát a FIFA-nál korábbi játékosa, Miroslav Stevanovic ügyében, aki decemberben igazolt a Győri ETO-hoz.

A Borac vezetője közölte, a nemzetközi szövetséghez fordultak ügyvédeikkel, hogy megkapják a Stevanovic után járó 39500 eurós nevelési költségtérítést, mivel a 24 éves szélső 2010-ben az ő játékosuk volt.

A bosnyák válogatott Stevanovic a Sevillában kevés lehetőséget kapott, és augusztusban felbontották a szerződését, majd tíz nappal ezelőtt az ETO-hoz igazolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik