Real: sosem lettek bajnokok, ha így kezdték a bajnokságot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.14. 11:34
null
Cristiano Ronaldo ugyan egyenlített, de így sem szerzett pontot a Real, Ancelotti azonban még nem aggódik (Fotó: Reuters)
Carlo Ancelotti, a spanyol Primera Divisiónban szereplő Real Madrid vezetőedzője nyugodt maradt az Atlético Madrid ellen elveszített derbi után is, véleménye szerint nem a rendszerrel van a gond, de egyelőre nem úgy játszik a csapata, ahogyan szeretné.

„Elemeznünk kell a mérkőzést és gyors megoldást találni a problémáinkra – mondta Ancelotti a találkozó után. – Az első félidő teljesen rendben volt, a másodikban azonban lelassultunk és nem voltunk kellően agresszívak.”

Elmúlt öt mérkőzésükből csupán egyet nyertek meg a királyiak, míg a bajnokságban háromból egyet. A 2005–2006-os idény óta – amikor Vanderlei Luxemburgo volt a vezetőedző – nem kezdte ilyen rosszul a szezont a Real. Van azonban sokkal elszomorítóbb statisztika is a blancók szurkolói számára: ha az első három fordulóban csak egyszer győztek, sohasem lettek bajnokok, kilenc éve például 12 ponttal maradtak le a Frank Rijkaard vezette Barcelona mögött.

Sokan a 4–3–3-as felállásban látják a Real problémáját, Ancelotti azonban nem tartozik közéjük. Az olasz szakember megvédte kapusát, Iker Casillast, mivel szerinte nem tehetett a kapott gólokról (az első egy szabadrúgás után esett, a második pedig centikkel a kapufa mellé érkezett).

„Nincsen semmi gond a rendszerrel, ugyanakkor egyelőre még nem futballozunk kellő intenzitással. Nem kezdtük jól a szezont, de még csak az elején járunk. Elemeznünk kell a látottakat. Nem hallottam, hogy kifütyülték volna Ikert, én a mérkőzésre koncentráltam. Ha ennyire a kapufa mellé jön a lövés, az sohasem a kapus hibája.”

Bár Ancelotti megvédte, Casillas vállalja a felelősséget (Fotó: Reuters)
Bár Ancelotti megvédte, Casillas vállalja a felelősséget (Fotó: Reuters)

Casillas edzője pártfogása ellenére sem hátrált meg, és nagyon korrekten reagált a bírálatokra, elismerve, hogy ő is hibázott.

„A közönségnek mindig igaza van. Tovább kell dolgoznom és a pályán mutatott teljesítményemmel válaszolni nekik – reagált a kritikákra Casillas. – Igazságtalannak tartom a végeredményt, a döntetlen jobban tükrözte volna a mérkőzés képét, mindenesetre gratulálok az Atléticónak. Sajnos sok gólt kapunk rögzített szituációkból, és bár közösen hibáztunk, felelősnek érzem magam, mert nekem kell elosztanom a játékosokat ezeknél a helyzeteknél.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik