Real Madrid: Mourinho és CR kapcsolatáról beszélt Adebayor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.26. 12:49
null
Adebayor csodálattal gondol vissza Cristiano Ronaldóra (Fotó: AFP)
Emmanuel Adebayor őszintén beszélt a Real Madridban töltött időszakról, többek között José Mourinho viselkedéséről, valamint Cristiano Ronaldo zsenialitásáról.

Adebayor 2011 nyarán került a Real Madridba, miután a Manchester City fél évre kölcsönadta a spanyoloknak. A togói csatár elmondása szerint Mourinho sokszor elégedetlen volt a csapat teljesítményével, még Cristiano Ronaldóval is.

„A félidőben három-nullára vezettünk. José (Mourinho) bejött az öltözőbe, és teljesen kifordult önmagából. A tévét és a hűtőszekrényt rugdosta, a palackokat dobálta" – mondta Adebayor a Daily Mailnek.

„Emlékszem, Cristiano mesterhármast szerzett az egyik meccsen, Mourinho mégis üvöltözött vele, hogy rosszul játszik, mivel a három gólja mellett a kihagyott helyzeteket számolta" – folytatta Adebayor.

A rutinos támadó CR klasszisát és szorgalmát is megemlítette az interjúban.

„Úgy edzett velünk, mintha gyerekekkel edzene. A hátával és a nyakával is képes volt passzolni – mondta Adebayor. – Amikor a Real Madridhoz kerültem, azt gondoltam, Sergio Ramosszal mi leszünk a legkeményebbek. Aztán jött Cristiano Ronaldo. »Ez nehéz?«, kérdezte nevetve, majd csinált harminc sorozatot abból, amiből mi ötöt tudtunk."

Adebayor csupán fél évet töltött a Real Madridban (22 tétmeccsen 8 gólt szerzett) 2011-ben. Jelenleg a török élvonalbeli Istanbul Basaksehirben futballozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik