Real Madrid: Edzőként ez életem legszebb napja – Zidane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.22. 08:20
null
Zidane első teljes szezonjában bajnoki címet nyert a Real Madriddal (Fotó: AFP)
Öt év után nyert ismét spanyol bajnoki címet a Real Madrid, amely a Málaga 2–0-s legyőzésével ért fel a csúcsra, története során 33-adszor. Nézzük, hogyan értékeltek a főszereplők a vasárnap esti mérkőzést követően!

 

Sergio Ramos: „Ez a csapat megérdemelte, hogy megízlelje a sikert, sok év eltelt a legutóbbi bajnoki címünk óta. A szezon során mi voltunk a legkiegyenlítettebben teljesítő együttes, a jó játék és az eltökéltség végül meghozta az eredményt. Ez a negyedik bajnoki címem, mégis olyan, mintha az elsőt nyertem volna. Rengeteget tettünk az aranyéremért, így ki kell élveznünk ezt a pillanatot a szurkolókkal együtt.”

Isco: „Egy álmom vált valóra azzal, hogy éppen itt nyertük meg a bajnoki címet, az én városomban, a családom és a barátaim előtt. Örökké hálás leszek azért a szeretetért, amit tőlük kaptam. Megmutattuk, hogy képesek vagyunk kihasználni a teljes keretünket.”

Marcelo: „Büszkének kell lennünk a csapatra. A spanyol a világ legerősebb bajnoksága, hihetetlenül nehéz megnyerni. Sokan nem akarták, hogy az élen végezzünk, mi azonban a végsőkig harcoltunk, mert mi vagyunk a Real Madrid!”

Karim Benzema: „A bajnoki címet sokat jelent mindenkinek, büszke vagyok a fiúkra. Minden egyes edzésen és meccsen látható, hogy egy csapat vagyunk. A szurkolókról sem szabad megfeledkeznünk, köszönjük nekik a támogatást!”

Luka Modric: „Hihetetlen érzés, amelyre már hosszú ideje vártunk, a munkánk végül kifizetődött. megérdemeltük a bajnoki címet, nagyon boldogok vagyunk, hogy a szurkolókkal ünnepelhetjük a sikert. Ez az első bajnoki aranyérmem, elképesztő szezont futunk, és még egy döntő hátravan.”

Cristiano Ronaldo: „Sokkal édesebb a siker így, hogy az utolsó játéknapon biztosítottuk be a bajnoki címet. Boldog vagyok, hogy az utóbbi meccseken én is segíthettem a csapatot. Frissnek érzem magam, a BL-döntőben is jól szeretnék teljesíteni.”

Zinédine Zidane: „Edzőként ez életem legszebb napja. Keményen megdolgoztunk ezért a győzelemért, a spanyol a világ legnehezebb bajnoksága. A siker kulcsa a keret volt, az egész szezon folyamán egységesek voltunk, ez pedig nagyon fontos a La Ligában. A klubnál mindenki megérdemli a dicséretet, különösen a játékosok, akik hittek abban, amit mondtam nekik. Mindent megnyertem a klubbal, de a bajnoki aranyérem a legszebb. A Real Madridnál edzőjével szemben nagyok az elvárások, de én élvezem ezt. Öt év után végre megnyertük a ligát, szinte lehetetlen szavakba foglalni, mit érzünk most. Nem gondolok még a BL-döntőre, most csak élvezni szeretném, amit elértünk.”

SPANYOL LA LIGA
38. FORDULÓ

Málaga–Real Madrid 0–2
(C. Ronaldo 2., Benzema 56.)

A VÉGEREDMÉNY
1. Real Madrid 38 29 6 3 106–41 +65 93
2. Barcelona 38 28 6 4 116–37 +79 90
3. Atlético Madrid 38 23 9 6 70–27 +43 78
4. Sevilla 38 21 9 8 69–49 +20 72
5. Villarreal 38 19 10 9 56–33 +23 67
6. Real Sociedad 38 19 7 12 59–53 +6 64
7. Athletic Bilbao 38 19 6 13 53–43 +10 63
8. Espanyol 38 15 11 12 49–50 –1 56
9. Alavés 38 14 13 11 41–43 –2 55
10. Eibar 38 15 9 14 56–51 +5 54
11. Málaga 38 12 10 16 49–55 –6 46
12. Valencia 38 13 7 18 56–65 –9 46
13. Celta Vigo 38 13 6 19 53–69 –16 45
14. Las Palmas 38 10 9 19 53–74 –21 39
15. Betis 38 10 9 19 41–64 –23 39
16. Deportivo La Coruna 38 8 12 18 43–61 –18 36
17. Leganés 38 8 11 19 36–55 –19 35
18. Sporting Gijón 38 7 10 21 42–72 –30 31
19. Osasuna 38 4 10 24 40–94 –54 22
20. Granada 38 4 8 26 30–82 –52 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik