Real: Kroos olyan, mint egy dízeles traktor – kemény kritika a korábbi Madrid-edzőtől

Vágólapra másolva!
2019.03.01. 14:41
null
Berns Schuster nem kímélte a Real Madridot a kupakudarc után (Fotó: AFP)
A Real Madrid korábbi vezetőedzője, Bernd Schuster szerint Toni Kroos és Raphael Varane pocsék teljesítménye pecsételte meg a fővárosiak sorsát a Barcelona ellen 3–0-ra elvesztett Király-kupa-visszavágón. 

„Ezzel a középpályával a Girona ellen sem lehetett volna nyerni. Kroos olyan, mint egy dízelmotoros traktor" – utalt a Barcelona és a Real Madrid középpályásai közti sebességkülönbségre a német szakember, aki játékosként és edzőként is bajnoki címet nyert Madridban.

Schuster úgy véli, a csapatnál még mindig nem tudták betölteni a Cristiano Ronaldo távozásával keletkezett űrt.

„Hiányoznak a gólok, de hogy is ne hiányoznának, a klub történelmének legjobb góllövőjét veszítették el az idény előtt."

Az 59 esztendős német tréner Kroos mellett az öngólt vétő Raphael Varane teljesítményét is gyengének találta.

„A posztján a világ egyik legjobbja, de jelenleg csak az árnyéka annak, ahol már tartott. Egyfolytában pocsékul helyezkedett" fogalmazott Bernd Schuster az El Transistor című spanyol rádióműsorban.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Real Madrid–FC Barcelona 0–3
(L. Suárez 50., 73. – a másodikat 11-esből, Varane 69. – öngól)
Továbbjutott: a Barcelona, 4–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik