Real: hiába érkezett több ajánlat is, nem engedik el a horvátot

Vágólapra másolva!
2017.11.29. 18:14
null
Bár kevés játéklehetőséget kap, Kovacic valószínűleg nem távozik egyhamar (Fotó: AFP)
Eddig nem éppen úgy alakul Mateo Kovacic pályafutása a Real Madridnál, ahogy arra korábban számított. A horvát játékos két éve érkezett az Internazionalétól, de eddig viszonylag kevés játéklehetőség kapott. José Ángel Sánchez, a Real főigazgatója viszont leszögezte: így sem hajlandóak eladni a középpályásukat.

 

Mateo Kovacic távozásáról már egy ideje pletykálnak, a horvátnak ugyanis 2015-ös érkezése óta nem sikerült megvetnie a lábát a Real kezdőcsapatában. A spanyol bajnokság idei kiírásában is mindössze kétszer léphetett pályára.

A Real Madridnál ennek ellenére eszük ágában sincs elengedni a 23 éves játékost. José Ángel Sánchez, a blancók főigazgatója elismerte, több klub is megkereste őket Kovacic játékjogának megszerzése végett, a Real viszont mindegyik számára egyértelmű válasszal szolgált.

„Kovacic nem eladó, sohasem fogunk megválni tőle – szögezte le Sánchez. – Ha jön is érte ajánlat januárban, az összeset elutasítjuk. Tavaly nyáron is sok ajánlatot kaptunk. A Juventustól és a Milantól nem, az Intertől viszont megkerestek. Angliából is érkezett egy ajánlat, mégpedig a Tottenhamtől.

A főigazgató szerint Kovacic tudja, hogy szép jövő állhat előtte Madridban, és a Real is ragaszkodik hozzá.

„Mateo okos srác, és tudja, hogy beférne a kezdő tizenegybe bármelyik csapatnál, amelyik meg akarja szerezni. Viszont tisztában van azzal, hogy mi is számolunk vele. Ő egyike azon játékosoknak, akikre a klub a jövőben támaszkodhat– árulta el Sánchez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik