Real: a mallorcai szélsőért a 3.5 milliót sem sajnálnák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.24. 12:28
Néhány hónappal ezelőtt változtatott a Real Madrid átigazolási politikáján, már ami a fiatal tehetségek kiválasztását és megszerzését illeti. Kizárólag olyan játékosokra összpontosítanak a jövőben – illetve már a jelenben is –, akikben potenciális esélyt látnak arra, hogy rövid időn belül az első csapat keretébe kerülhet.

A tizenhat esztendős holland támadó – a PSV és az Ajax neveltje –, Mink Peeters már ennek a filozófiának a szellemében szerződött szeptember közepén a madridiakhoz, akiknek következő kiszemeltje az a Marco Asensio, aki a nyáron majdnem aláírt a Barcelonához. A 18 éves szélső azonban maradt a Mallorcánál, de csak átmenetileg: a Real 3.5 millió eurós ajánlatot készül tenni érte.

A madridiak átigazolási politikájának vannak még sarkalatos pontjai, mindenek előtt az, hogy játékost csak azt követően szerződtetnek, hogy betölti a tizenhatodik életévét, mert nem akarnak a Barcelona által elkövetett, és szankcionált hibába esni. Ezért is várnak tovább türelmesen a norvég csodagyerekre, az immár háromszoros felnőtt válogatott Martin Ödegaardra, aki december 17-én ünnepli tizenhatodik születésnapját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik