Primera División: két 11-es, piros és 91. perces egyenlítés

Vágólapra másolva!
2012.12.07. 23:31
A spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) 15. fordulójának nyitó mérkőzésén az Espanyol hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Sevillával.
A forduló előtt sereghajtó hazaiak Verdú büntetőgóljával szerezték meg a vezetést az első negyedóra végéhez közeledve, de kisvártatva Rakitic is betalált tizenegyesből, így a szünetre 1–1-gyel vonultak a csapatok – ez egyébiránt az első idénybeli PR-mérkőzés volt, ahol mindkét csapat betalált büntetőből. Nem egyenlő létszámban ugyanakkor, hiszen Reyes előbb a 33., majd a 39. percben is begyűjtött egy sárga lapot, így emberhátrányba kerültek a sevillaiak. Egy óra játék után Mubarak passzából Simao ismét előnyhöz juttatta a vendéglátókat, de még mielőtt a szurkolók elkönyvelhették volna a szezonbeli 3. sikert, a 91. percben jött Negredo, és megmentett egy pontot a vendégeknek. Érdekesség, hogy a Sevilla korábban sem szeretett Barcelonába járni, hiszen ebben az évszázadban kétszer is 5–0-ra kapott ki – egyszer közte az Espanyol elleni zakóval –, ez pedig az elmúlt bő évtized legnagyobb két bukásának számít.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 14 13 1 48–16 +32 40
2. Atlético Madrid 14 11 1 2 29–13 +16 34
3. Real Madrid 14 9 2 3 34–10 +24 29
4. Betis 14 8 1 5 23–24 –1 25
5. Málaga 14 6 4 4 19–10 +9 22
6. Getafe 14 7 1 6 17–19 –2 22
7. Valladolid 14 6 3 5 20–15 +5 21
8. Levante 14 6 3 5 16–21 –5 21
9. Real Sociedad 14 6 2 6 21–18 +3 20
10. Sevilla 15 5 4 6 21–22 –1 19
11. Rayo Vallecano 14 6 1 7 18–30 –12 19
12. Valencia 14 5 3 6 18–23 –5 18
13. Zaragoza 14 5 1 8 16–23 –7 16
14. Celta Vigo 14 4 3 7 16–19 –3 15
15. Athletic Bilbao 14 4 3 7 19–32 –13 15
16. Osasuna 14 3 4 7 12–15 –3 13
17. Mallorca 14 3 4 7 14–23 –9 13
18. Granada 14 3 3 8 11–20 –9 12
19. Espanyol 15 2 5 8 15–24 –9 11
20. Deportivo La Coruna 14 2 5 7 21–31 –10 11


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik