Málaga: januárban távozhat a klub féltve őrzött értéke

Vágólapra másolva!
2012.10.09. 14:23
Mario Husillos, a spanyol bajnokságban és a Bajnokok Ligájában vitézkedő Málaga sportigazgatója elmondta, ha lesz olyan vevő, aki kifizeti Isco 17 millió fontos kivásárlási árát, a 20 esztendős tehetség távozhat a klubtól.

Az utánpótlás-válogatott középpályással kapcsolatban a Liverpool és a Tottenham érdeklődéséről is lehetett hallani. Mario Husillos, az andalúz egylet sportigazgatója borúlátó hangon nyilatkozott Isco jövőjét illetően.

„Isco a mi játékosunk és fontos tagja a csapatnak. Azt akarjuk, hogy velünk maradjon, de mindannyian tudjuk, hogy szerepel egy kivásárlási záradék a szerződésében, amelynek értelmében ha egy klub kifizeti a 17 millió fontos vételárat, akkor a sorsa már nem a mi kezünkben van" – vélekedett a sportvezető, aki hozzátette, manapság mindenki a Málagáról beszél, mert remekül teljesítenek a Bajnokok Ligájában.

Mint ismert, a spanyol gárda hét fordulót követően a harmadik helyen áll hazája bajnokságában, míg a Bajnokok Ligájában a Zenit és az Anderlecht ellen is 3–0-s győzelmet aratott Manuel Pellegrini alakulata.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik